Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Március 28. 15:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Csornai győzelem általános- és középiskolás korosztályban is

Csornai győzelem általános- és középiskolás korosztályban is

A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségen rendezték a felmenő rendszerű Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny helyi fordulóját.

A versenyt Kiss László tűzoltó alezredes, iparbiztonsági felügyelő nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy új csapatokat is lát a versenyzők között, de a régi csaptok kitartását is méltatta. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nincsenek győztesek és vesztesek, hiszen itt mindenki nyertes, mert plusz tudás birtokában érkezett a megmérettetésre. Az alezredes emellett a pedagógusok felkészítő tevékenységének fontosságát emelte ki.

A hét általános iskolai és a hat középiskolai csapat elméleti és gyakorlati feladatok teljesítésével mérte össze tudását játékos keretek között, katasztrófavédelmi, tűzvédelmi, polgári védelmi, iparbiztonsági és elsősegélynyújtási témakörökben. Felkészülésükkel és a versenyen való részvételükkel is bebizonyították a csapatok, hogy megszerzett tudásuk birtokában hasznos tagjai lehetnek társadalmunknak, hiszen egy adott káresemény kapcsán a megfelelő magatartási szabályok alkalmazásával nem csak saját, de mások életét is megmenthetik.

Az izgalmas verseny végén a jól megérdemelt díjakat is Kiss László tűzoltó alezredes adta át. Zárszavában gratulált a győzteseknek, akik mindkét korosztályban a megyei döntőn képviselik térségünket, illetve megköszönte a Kapuvári Vöröskereszt és a Mentőállomás segítő együttműködését. Mindezek mellett kiemelte a fiatalabb korosztály versenyen való méltó helytállását, ami pozitív példaként állítható a többi csapat elé.

Eredmények:

Általános Iskolai Korcsoportban

Csorna ÖTE – Hamutiprók

Csorna ÖTE - Tűzmanók

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola Kapuvár– Kis-Környezetvédők

Középiskolai Korcsoportban

Csorna ÖTE – Lánglovagok

„Fáklya” Tűzoltó Egyesület Rábapordány Középiskolai Csapat

GYSZSZC Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolája

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.