Hírek
2025. Október 03. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Ismét vonalban az unokázós csalók
Rendőrségi felhívás
Rendőrként bemutatkozva hívott fel valaki egy 82 éves Sopron környéki nőt szeptember 25-én, és tájékoztatta, hogy letartóztatták az egyik fiát, de 3-4 millió forint váltságdíjért elintézi, hogy ne kelljen a fiatalembernek börtönbe mennie. Az asszony elmondta a férfinak, hogy csak 3,5 millió forintot tud azonnal átadni. A telefonáló erre közölte, hogy akkor tegye hozzá az otthon található aranytárgyakat is. A megrémült asszony a pénzét és az összes arany ékszerét – gyűrűket, nyakláncot, karkötőt, fülbevalót 1,5 millió forint értékben – becsomagolta egy neszesszerbe, és az állítólagos rendőr utasítása szerint a háza utca felőli ablakába tette. Az ismeretlen ezalatt folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot telefonon, és megnyugtatta, hogy ne aggódjon, hamarosan haza fogják hozni a fiát. A sértett később gyanakodni kezdett, ezért felhívta a fiát, ekkor derült ki, hogy az álrendőr története hazugság volt. A csaló csaknem 5 millió forintos kárt okozott.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet az áldozattá válás elkerülése érdekében.
- Amennyiben hasonló telefonhívást kap, mindig járjon utána, hogy rokona valóban bajban van-e! Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!
- Ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt! Sem rendőr, sem mentő, sem tűzoltó.
- Mindig legyen gyanús, ha pénz vagy más értékek átadására, továbbá átutalásra kérik!
- Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljen magánügyeiről, mert visszaélhetnek az információkkal!
- Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, azonnal jelentse be a 112-es segélyhívó számon!
További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról: https://kiberpajzs.hu/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 19:00, vasárnap | Helyi
Fehér gólya védelmi munka 2025-ös eredményei a megyében
A gólyák bejárják Európát.
2026. Január 11. 16:00, vasárnap | Helyi
Hol lesz a héten véradás a Rábaközben?
Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.
2026. Január 11. 13:00, vasárnap | Helyi
Egymást tisztelve csak a haza javát keresték
Hunyadisok a parlamentben.
