A legtávolabbi galaxis címére pályázó csillagvárost fedezték fel az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA két űrteleszkópja - a Hubble és a Spitzer - segítségével, valamint a kozmikus "lencsézés" módszerének köszönhetően.

A felfedezésről a The Astrophysical Journal című folyóiratban jelenteti meg tanulmányát a nemzetközi kutatócsoport.
A MACSO647-JD katalógusjelű galaxist 420 millió évvel az ősrobbanás után figyelték meg, amikor a 13,7 milliárd évvel ezelőtt született világegyetem eddigi élettartamának alig 3 százalékát érte el.
Az ilyen távoli objektumok fénye általában még a legérzékenyebb teleszkópokkal sem érzékelhető, megfigyelésükben segít a gravitációs lencsézés módszere. Még Einstein jósolta meg az általános relativitáselméletében, hogy amennyiben két galaxis pontosan azonos látóirányba esik az égbolton, a közelebbi csillagváros gravitációs tere eltorzítja a távolabbi galaxis képét ív alakú foltokká vagy szerencsés esetben akár egy komplett gyűrűvé, amelynek Einstein-gyűrű a neve.
Adott esetben a MACS JO647+7015 galaxishalmaz töltötte be a "nagyító" szerepét. A gravitációs lencsehatás által felerősített fényű objektumokra vadászó nemzetközi CLASH-csoport Marc Postman, a baltimore-i űrteleszkóp kutatóintézet asztrofizikusának irányításával három "nagyítást" készített a galaxisról, amelyeken a valóságosnál nyolcszor, hétszer, valamint kétszer fényesebben jelenik meg a csillagváros - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon (http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121115141456.htm).
A legtávolabbi galaxis mindössze egy parányi "pötty", a Tejútrendszerünk aprócska töredéke. Átmérője alig 600 fényév, míg a Nagy Magellán-felhőé, a Tejútrendszer társául szegődött törpegalaxisé 14 ezer fényév, a Földnek is otthont adó csillagvárosé pedig 150 ezer fényév.
"Ez az objektum egy galaxis építőköve lehetett. A következő 13 milliárd év során több tucatszor, vagy akár több százszor-ezerszer ütközhetett össze és olvadt egybe más csillagvárosokkal" - vélekedett Dan Coe, a baltimore-i intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
A CLASH-csoport néhány hónapja a világegyetem 490 millió éves korából származó galaxist fedezett fel, a MACS1149-JD katalógusjelű csillagváros 70 millió évvel fiatalabb, mint a most észlelt objektum. A kutatócsoport a Hubble segítségével még több ilyen törpegalaxist remél felfedezni a világegyetem gyermekkorából. Amennyiben ezek a galaxisok nagy számban léteztek, ők biztosíthatták az energiát, amely elégette a világegyetemet "ködbe borító" hidrogént, elindítva az újraionizáció folyamatát, és ismét áttetszővé téve az univerzumot.
A főleg protonokból és elektronokból álló forró plazma körülbelül 380 ezer évvel az ősrobbanás után semleges hidrogénatomokká állt össze, ez volt a kozmikus "sötétség kora", amikor még nem voltak "fényforrások", egyetlen csillag sem létezett. A "sötétség korával" kezdődően a semleges gáz hőmérséklete folyamatosan hűlt, ám sűrűsége változó volt, "összecsomósodott". Az ősrobbanás után 200-500 millió évvel a semleges hidrogéncsomókat saját gravitációjuk összehúzta, megszülettek az első csillagok és galaxisok. A csillagok első nemzedékének sugárzása hevítette fel és újraionizálta a környező területben lévő gázokat.