Pánikrohamot minden tizedik ember átél élete során legalább egyszer, de a pánikbetegség a lakosság 2-4 százalékát érinti, nőknél gyakoribb. Nem mindig egyértelmű miért alakul ki, azonban jól gyógyítható. Éppen ezért fontos, hogy a betegek még a betegség súlyosbodása előtt, mielőbb segítséget kérjenek, hiszen pánikbetegség megfelelő kognitív pszichoterápiával eredményesen kezelhető – hívja fel a figyelmet Perczel Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője.

Fontos megkülönböztetni a pánikrohamot a pánikbetegségtől. A pánikroham tulajdonképpen szorongásos rosszullét, melynek legfőbb jellegzetessége, hogy hirtelen, váratlanul, és látszólag megmagyarázhatatlanul tör rá az emberre. Érdemes tudni, hogy nevét Pán görög istenről kapta, aki a mítosz szerint sípjába fújva keltett „páni” rémületet az emberekben.

A pánikroham igen változatos testi tünetekkel járhat, ezek: heves illetve szapora szívverés, izzadás, remegés, légszomj, fuldoklás, mellkasi fájdalom, hányinger, hasfájás, szédülés, ájulásérzés, halálfélelem, hidegrázás, hevülés, zsibbadás, bizsergés. Jelentkezhet úgynevezett derealizáció (realitás elvesztésének érzése) vagy megőrüléstől, kontrollvesztéstől való félelem. A pánikroham diagnózishoz a felsorolt tünetek közül legalább négynek meg kell jelennie. A szorongás és a tünetek intenzitása nagyjából 10 perc alatt eléri a maximumot, majd 20-30 perc alatt a roham fokozatosan magától megszűnik – teszi hozzá Kiss Zsófia, klinikai szakpszichológus, a Tanszék munkatársa.

Pánikbetegségről akkor beszélünk, ha a pánikrohamok gyakran ismétlődnek, egy hónap alatt legalább négyszer, és a beteg mindennapi életvitelében jelentős zavarokat okoznak. Ilyenkor már a rohammentes időszakban is jellemző az állandó aggodalom egy újabb roham megjelenésétől.

Bár a pánikbetegség genetikai hátterét még nem tudták pontosan feltárni, öröklött tényezők szerepére utal, hogy a pánikbetegek első fokú rokonai között a betegség megjelenési valószínűsége az átlagos négyszerese.

A pánikroham a vezető tünet alapján három típusú lehet: kardiális vagy mellkasi pánik (szívtáji szorítás, heves szívverés, mellkasi fájdalom, fulladás), hasi pánik (gyomorpanaszok, hasmenés, hányinger) és neurológiai pánik (fejfájás, szédülés, derealizációs élmények). A pánikroham – főként a kardiális típus – a beteg és környezete számára igen ijesztő lehet, mert összetéveszthetik a szívinfarktus jeleivel. Bár az esetek döntő többségében a pánikbetegek szervileg teljesen egészségesek, a kezelést fontos, hogy kardiológiai kivizsgálás előzze meg, különösen, ha a családban előfordult szív-érrendszeri megbetegedés. Enyhébb esetekben megoldás lehet a rendszeres testmozgás beiktatása, vagy a relaxáció.

A pánikbetegekre sajátos gondolkodási mód jellemző. Azok veszélyeztetettebbek, akik hajlamosak saját testi állapotaikat félreértelmezni, vagy túlreagálni, “katasztrofizálni”. A pánikroham tünetei ugyanis a mindennapi stresszhelyzetek természetes velejárói. A különbség, hogy míg egy egészséges ember a tüneteket az élethelyzetnek tudja be, például egy vizsgahelyzetnek, addig a pánikbeteg nem veszi figyelembe a kiváltó okokat. Sőt, a tünetek jelentkezésekor azokra koncentrálva felnagyítja a jelentőségüket, ami még inkább erősíti a szorongást (pl. egyre jobban zihál, amitől egyre erősödik a légszomj, szédülés, és egyre jobban kétségbeesik.) Éppen ezért fontos, hogy a betegek még a betegség súlyosbodása előtt, mielőbb segítséget kérjenek, hiszen a pánikbetegség megfelelő kezeléssel jól gyógyítható – hangsúlyozzák a szakemberek.

Ha a tünetek a már hétköznapi teendőkben is akadályoznak és jelentős szenvedést okoznak, gyógyszeres (szorongásoldók, nyugtatók) és/vagy pszichoterápiás beavatkozás szükséges. A kutatások szerint a pánikbetegség kezelésében a kognitív viselkedésterápia az egyik leghatékonyabb módszer, az esetek 90 százalékában teljes gyógyulást lehet elérni, valamint hatása hosszú távú azaz a terápia befejezése után is fennmarad – hangsúlyozza Perczel Forintos Dóra tanszékvezető. A terápia során a beteg megtanulja felismerni és korrigálni a testi reakciói félreértelmezéséből és katasztrofizálásából származó negatív gondolatait, melyek a pánikrohamok megjelenéséért és fennmaradásáért felelősek. Ezzel párhuzamosan a reális helyzetértékelés kialakítására, az aktuális stresszhelyzet kezelésére és az elkerülő viselkedések leépítésére is sor kerül annak érdekében, hogy a páciens visszatérhessen korábbi megszokott életviteléhez.