Városlista
2021. május 8, szombat - Mihály

Hírek

2021. Május 01. 10:00, szombat | Helyi
Forrás: Csorna-Kapuvár Szuperinfó

A Rábaközben is kinyitottak a vendéglátóhelyek teraszai

A Rábaközben is kinyitottak a vendéglátóhelyek teraszai

Ez nem jelenti azt, hogy vége a járványnak.

Már sokan vártuk, hogy kicsit szabaduljunk a zártságból. Igaz ez a barátaik társaságát kereső emberekre és azokra is, akiknek a vendéglátás a megélhetést jelenti, és hónapok óta érdemi segítség nélkül várták, hogy újra dolgozhassanak. Laptársunkkal, a Szuperinfóval úgy döntöttünk, hogy a téli akcióhoz hasonlóan, amikor a házhoz szállítás reklámjában segítettünk, most a nyitásban segítünk ingyenesen az újságban és az Inforábaköz portálon is. Mi ezzel tudunk segíteni az olvasóknak, meglévő és leendő hirdetőinknek.

A teraszok nyitva tartása és használata természetesen időjárás függő, ezért célszerű tájékozódni, mielőtt útnak indul. Azonban a terasznyitást ünnepelve se feledkezzen meg senki arról, hogy a járvány nem múlt el, még itt van közöttünk, és fertőz. Oltással, maszkhasználattal, biztonságos távolságtartással lehetünk úrrá ezen a helyzeten.
Élvezzük, hogy visszakaptuk a szabadság piciny darabkáját, de viselkedjünk felelősségteljesen!
Vigyázzunk egymásra!

A heti Szuperinfót és benne az ötödik oldalon a nyitott teraszok listáját a linkre kattintva is megtalálja.

Queen Vendéglő
9145 Bacsó Béla u. 2, Bágyogszovát
06 96 273 155
https://www.facebook.com/queenvendeglo/about/?ref=page_internal

Sárkány Étterem
9300 Csorna, Bartók B. u. 69.
06 96 262 074
http://www.sarkanyetterem.hu/kapcsolat/

Thundersnack
9300 Csorna, Templom utca 4.
06 96 261 663
https://www.facebook.com/thundersnack/

Árkád Coffee Bar
9300 Csorna Mártírok tere 6
06 70 3911778
https://www.facebook.com/Arkadcoffee

Kugler Cukrászda
9300 Csorna, Laky Döme u. 8
06 96 261 248
https://www.inforabakoz.hu/cegregiszter/profil/kugler-cukraszda-20120128102855

Diana étterem
9144 Kóny parkoló 85-ös főút
06 96 280 775
https://dianaetterem.hu/

Fincsi Falatozó
9300 Csorna, Laki Döme 11.
06 70 611 3353
https://www.facebook.com/Fincsi-Falatoz%C3%B3-Csorna-108199657620642

S-Öntés Étterem
Öntésmajor, Rákóczi u. 7.
96/951-451, 06-30/368-0011
https://www.facebook.com/sontesetterem
email: sontesmeister@gmail.com

Tercia Kft. Fertőendréd
Fertőendréd, Győri út 2.
99/544-640
https://www.facebook.com/tercia.fertoendred

Halász Vendéglő
Kisfalud, Kossuth u. 59.
96/253-100, 06-30/970-7051
(menü és pizza)
https://www.facebook.com/Hal%C3%A1sz-vend%C3%A9gl%C5%91-671685216238735

JAM Restaurant & Cafe
Kapuvár, Piac tér 3.
06-30/792-4043
https://www.facebook.com/jamkapuvar
www.jamkapuvar.hu

Hársfa Vendéglő
Mihályi, Hunyadi u. 26.
96/253-317, 06-30/9890-814
https://www.facebook.com/harsfavendeglomihalyi

Fényes Vendéglő és Panzió
Beled, Rákóczi F. u. 171.
96/257-140, 06-30/9890-814
https://www.facebook.com/fenyesvendegloespanziobeled

Shop-Stop Pizzéria
Kapuvár, Fő tér 3.
96/244-172, 06-20/501-4527
https://www.facebook.com/ShopStop.hu

Rozetta Coffeeshop
Kapuvár, Fő tér 10.
96/830-650
https://www.facebook.com/kavezokapuvar

Garta Vendéglő
Kapuvár, Rákóczi u. 32.
96/242-555
https://www.facebook.com/gartavendeglo
www.gartavendeglo.hu

Fürdő Vendéglő
Kapuvár, Veszkényi u. 38.
96/821-121, 06-20/403-5809
https://www.facebook.com/furdovendeglo

Szent Kristóf Étterem és Panzió
Kapuvár, Bercsényi u. 42.
96/245-038
https://www.facebook.com/Szent-Krist%C3%B3f-%C3%89tterem-%C3%A9s-Panzi%C3%B3-813493732099026

Kantár Fogadó
Vitnyéd, Dózsa György u. 2.
96/244-465, 06-70/363-7960
https://www.facebook.com/kantarfogado

Grácia Étterem és Pizzéria
Fertőd, Béke u. 15.
99/372-019
https://www.facebook.com/graciaetterem

Gránátos Étterem
Fertőd, Joseph Haydn u. 2.
99/370-944, 06-20/338-8526
https://www.facebook.com/granatosetteremfertod

Kovács Cukrászda
Fertőszentmiklós, Szerdahelyi. u. 52.
99/380-388
https://www.facebook.com/sweetskovacs

Monako Cukrászda
Kapuvár, Dr. Lumniczer Sándor u. 1.
96/240-673, 06-30/855-8398
https://www.facebook.com/monako.cukraszda

Ezek érdekelhetnek még

2021. Május 07. 16:00, péntek | Helyi

Több mint két éve tűnt el ez a férfi

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Győr-Moson-Sopron megyeiek segítségét is kérik az eltűnt személy felkutatásához.

2021. Május 07. 13:00, péntek | Helyi

Meghosszabbították a tűzoltó alkotói pályázat beadási határidejét

Óvodások és iskolások rajzait, kézműves alkotásait és történeteit várják.

2021. Május 07. 09:00, péntek | Helyi

Volt élettársát és annak apját szúrta meg Rábacsanakon egy csornai férfi

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt folytat büntetőeljárást az elkövetővel szemben

2021. Május 06. 16:00, csütörtök | Helyi

Az adózókkal és a szoftverfejlesztőkkel együttműködve alakítja online számlázóprogramját az adóhivatal

Az Online Számla rendszer folyamatosan alkalmazkodik a külső felhasználás által támasztott igényekhez.