Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2011. Március 08. 18:41, kedd | Helyi
Forrás: Győrsövényház Önkormányzata

A fejlesztések uralták a győrsövényházi közmeghallgatást

A fejlesztések uralták a győrsövényházi közmeghallgatást

A győrsövényházi képviselő-testület évi rendes közmeghallgatását
március 7-én tartotta meg a faluházban. Az eseményen 24 érdeklődő
jelent meg.

Hokstok Imre polgármester az önkormányzat tavalyi és idei évérőlszámolt be. 2010-ről elmondta: az önkormányzatnak nem volt szükségehitelfelvételre, köszönhetően a több mint 10 millió forintosállami támogatásnak, melyre az önhibájukonn kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázhattak. Megemlítette, hogy sikerült megépíteni atemetőjárdát és felújítani a buszfordulót. A két beruházás összesentöbb mint 20 millió forintba került, s mindkettőhöz pályázatitámogatást nyert a falu. Ugyancsak tavaly valósult meg atemplomrekonstrukció, amely ugyan az egyházközség égisze alattzajlott, de az önkormányzat is nagy segítséget nyújtott hozzá,elsősorban munkával.

A polgármester beszélt arról is, hogy az önkormányzat európai unióstámogatást nyert el a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztítótelep megépítéséhez. A beruházás jelenleg 25 százalékos készültségenvan. A műszaki átadást augusztus végére tervezik, utána hathónapospróbaüzem következik. Hokstok Imre felhívta a figyelmet arra, hogy
mielőbb el kell majd érni az 50 és a 70 százalékos rákötési arányt,mert a telep csak akkor tud jó hatékonysággal működni, ha elegendőszennyvíz érkezik.

A szennyvízberuházás hatására egyébként az önkormányzat ideiköltségvetése - amelyet közmeghallgatást követő ülésén egyhangúlagelfogadott a képviselő-testület - 484 millió forintra rúg.

A polgármester további két idei beruházásról számolt be. Novembervégéig megtörténik a Gárdonyi úti régi iskola felújítása-átépítése,mintegy 65 millió forintból. Integrált közösségi szolgáltató tér jönlétre, amelyben nagy előadóterem, könyvtár, teleház, iroda kap helyet.
Emellett a sportegyesület lelátóépítésre nyert LEADER-támogatást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 16:00, péntek | Helyi

Új bringapálya Kónyban

Házirend

2026. Május 01. 13:00, péntek | Helyi

A tolvajok nem mindig törnek be

Rendőrségi felhívás

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Május 01. 09:00, péntek | Helyi

Indul a STRABAG Klassz RoomProgram

Megnyílt a pályázati lehetőség általános iskolák részére.