Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2021. Július 25. 10:34, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Alkoholt és kábítószert is fogyasztott a halálos balesetet okozó sofőr

Alkoholt és kábítószert is fogyasztott a halálos balesetet okozó sofőr

A kerékpáros a helyszínen életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Szent István út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében, 2021. július 24-én 4 óra 30 perckor. Egy 19 éves mosonmagyaróvári férfi közlekedett Abda felől, a belváros irányába, a belső sávban. A kereszteződéshez érve – a járműforgalmat irányító fényjelző készülék villogó sárga jelzésénél haladva – későn észlelte a menetiránya szerinti jobb oldalról – a kijelölt gyalogos átkelőhely kerékpáros átvezetésén – a főúton áthajtó kerékpárost és elütötte. Az ütközést követően a jármű az út menti zöldterületre sodródott, ahol kereszttengelye körül megpördülve egy oszlopnak, illetve egy fának csapódott. A járművezető és két utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az autót vezető 19 éves mosonmagyaróvári lakossal szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért tőle további mintavételről gondoskodtak. A kórházi ellátása során végrehajtott vizeletminta gyorsteszt metamfetaminra is pozítív értéket mutatott.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból