Hírek
2023. Június 09. 07:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
AM: a kormány elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása mellett

Az idén 150 éves Budapest erdőit a klímaváltozás, a turizmus, a közösségek igényei, az átalakuló városi funkciók komoly kihívások elé állítják, ám a kormány elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása mellett - hangsúlyozza az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben a csütörtökön megrendezett Városi erdők Budapesten című konferenciáról tájékoztat.
A rendezvényen a fővárosi erdők nagy részét kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. meghívására különböző szakterületek elismert képviselői mutatták be és vitatták meg a városi erdők összetett kérdéseit.
A közlemény szerint Szentpéteri Sándor, az AM főosztályvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a természeti és történelmi adottságok következtében a Kárpát-medence minden jelenlegi erdőterülete ember alkotta erdő, így nem a véletlen műve, hanem tudatos folyamat eredménye, hogy az ország területének már több mint negyedét borítja erdei fajokból álló fás vegetáció, amelynek legnagyobb része jogilag is erdő.
Kiemelte, hogy a városi erdők megőrzése, a velük való gazdálkodás egyrészt a 21. század legnagyobb szakmai kihívásai közé tartozik, hiszen erdők nélkül jelentősen csökkenne a fővárosi lakosok életminősége. Nemcsak az erdőterület növelésével kell foglalkozni, hanem a meglévő erdők megőrzését kell a cselekvés középpontjába állítani - mutatott rá. Hozzátette: a városi erdők megőrzéséhez és gyarapításához azonban jó alapok állnak rendelkezésre, a kormányzat pedig elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása, fenntartható használata mellett.
A konferenciát bevezető beszédében Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a társaság Budapesten és környékén élő emberek életminőségét alapvetően meghatározó mintegy 42-43 ezer hektár erdőterületből nagyjából 40 ezer hektárt kezel, de a városi erdők kérdése nemcsak a Parkerdő ügye, mert a város klímavédelme, hosszú távú élhetősége igazi közügy. Mivel közügyről van szó, beszélni kell róla: szakmai és társadalmi párbeszédre, együttműködésen alapuló megoldásokra van szükség - jelentette ki.
Az AM szerint ennek az együttműködési igénynek egyik leglátványosabb jele volt a rendezvény, amelyen Reinitz Gábor bemutatta a Pilisi Parkerdő városierdő-kezelési stratégiájának alapköveit, majd Rittling István, a társaság budapesti erdészetének vezetője áttekintette a 150 éves budapesti erdőgazdálkodást. Toldy-Schedel Emil, a budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az erdők jótékony egészségügyi hatásairól tartott előadást. A kardiológiai profilú intézmény a budapesti erdőkben alakított ki szívbarát tanösvényeket, amelyek betegségmegelőző és terápiás jelentőségét nem lehet túlbecsülni - ismertetik a közleményben.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2023. Október 01. 00:00, vasárnap | Belföld
MÁV: Aki át akar szállni Bécsben, induljon el egy órával korábban
Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik, utasaiknak Bécsben nem kell átszállniuk, míg a másik irányban érdemes a tervezettnél korábban induló vonatot választani - tudatta a MÁV.
2023. Szeptember 30. 14:06, szombat | Belföld
Külügyi szóvivő: lényegi változás nem történt az OTP háborús szponzori státuszának ideiglenes felfüggesztésével
Lényegi változás nem történt azzal, hogy az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) ideiglenesen felfüggesztette az OTP nemzetközi háborús szponzori státuszát - közölte Paczolay Máté.
2023. Szeptember 30. 14:05, szombat | Belföld
Megkezdődött a 16. Nemzeti Vágta Szilvásváradon
Ünnepélyes megnyitóval, huszárok felvonulással, a versenyben részt vevő lovasok ünnepélyes fogadalomtételével megkezdődött szombaton a 16. Nemzeti Vágta a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.