Szombaton délelőtt Farádon a katolikus templomban búcsúztak el Horváth Győzőtől családja, barátai, kollégái, tanítványai, tisztelői, akik szinte a Rábaköz minden falujából érkeztek. A gyászmisén a búcsúbeszédet Szalay Balázs, a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának elnöke mondta. A búcsúztató beszéd néhány gondolatával idézzük fel Horváth Győrő emlékét, és köszönjük meg évtizedekig tartó áldozatos munkáját.

Tisztelt családtagok, tisztelt gyászolók!

Járnak emberek közöttünk, akik nem hangoskodnak, nem tülekednek, csak teszik a nekik rendelt vagy éppen vállalt dolgukat. Csendes szorgalmukból az évek, évtizedek során életmű növekszik. Horváth Győző ilyen ember volt. Hosszú hónapok szenvedései után, február 12-én megszűnt dobogni az a szív, mely egész életében a családért, a közösségekért és a közjóért fáradozott. Ahogy példaadó mestere dr. Barsi Ernő - Horváth Győző is töretlen kitartással gyűjtötte a rábaközi tájék szellemi kincseit.

Halálával pótolhatatlan veszteség érte az egész Rábaközt. Semmilyen túlzás nincs abban, hogy óriási űrt hagyott maga után. Tanárként, néprajzkutatóként, helytörténészként, népművelőként, művelődésszervezőként és kórusvezetőként is maradandót alkotott. Minden területen a nemzetét és szűkebb hazáját, a Rábaközt szolgálta. Sobori pályakezdésétől, 1963 óta gyűjtötte és őrizte a népi értékeket, ezeket előadásokon, kiállításokon, kötetekben és cikkekben tárta a nagyközönség elé. Kutatási eredményeit azonnal visszaadta azoknak, akiktől származott. Néprajzi vetélkedőt hívott életre a farádi iskolában. A feledésbe merült, de általa lejegyzett népdalokat betanította az énekkarokkal, így azok újra a falu közkincsévé váltak.

Elragadó ember volt, lenyűgöző tudással, kiemelkedő kapcsolatteremtő képességgel, remek humorral, szilárd értékrenddel és az átlagembert többszörösen meghaladó munkabírással. Aki bármilyen kapcsolatba került vele, őriz róla egy derűs, elgondolkodtató vagy megható emléket. A sok közös emlékünk közül csak egy: 2015 nyarán a rábaközi helytörténészek az Isonzó Baráti Kör tagjaival felkeresték az egykori első világháborús olasz front emlékeit. Egyik éjjel egy tutajt eresztettünk le a Piavén. Akkor ő vitte az egyik fáklyát, majd a vezényletével katonadalokkal emlékeztünk az ott vízbe fúlt honvédekre. /A szállásra visszatérve már vidám rábaközi nótákkal szórakoztatta a közönséget. Ilyen volt ő: sokszínű, és ott szolgálta a közösséget, ahol tudta./

Élete során állandóan több különböző dolgot végzett. Többször is újra kellett kezdenie, és új közösségeket kellett vezetnie. Szerteágazó tevékenységét lehetetlen összefoglalni néhány mondatban. Csak a Rábaközi Napok szervezésében betöltött szerepe miatt kiérdemelhetné az utókor tiszteletét, és akkor még ott van az a sok kötet, amivel nevelt és emlékeztetett. Elévülhetetlen érdemei vannak az ifjúsági honismereti táborok szervezésében, a csornai fúvószenekar irányításában, a páli Perecfesztiválban, a vági Rábakör elért sikereiben, a bogyoszlói kiállítás létrehozásában, felbecsülhetetlen értékű tárgy és dokumentum összegyűjtésében.

Szülőfaluján kívül Sopronhoz, Soborhoz, Farádhoz, Csornához, Vághoz és Pálihoz fűzte szorosabb kapcsolat, de kutatómunkája során szinte minden rábaközi településen megfordult. Kiterjedt munkásságának több település értéktárában is illene helyet kapnia. Több község történetében búvárkodott, de ahogy fogalmazott: "nem falvakhoz, hanem a Rábaközhöz kötődöm". 2011-ben alapító tagja volt a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának, melynek rendezvényein több előadást is tartott a maga bölcs és közvetlen stílusában.

Kedves Emlékezők, kérem, nézzék el, hogy nem egy életrajzzal szeretnék felejthetetlen halottunktól búcsúzni. Bocsássák meg, ha most nem tudok a teljességre törekedni sem abban, amit tett, sem azok felsorolásában, akikkel együtt tevékenykedett. Győző tanár úr életművét majd egy konferencia keretében tekintjük át, így most csupán néhány betű segítségével próbálok a búcsúztatás méltóságához hozzájárulni.

D, mint díjak. Tevékenységét számos alkalommal elismerték, így most csak egy részét említem. Még nem volt 30 esztendős, de már kiérdemelte a Kiváló népművelő címet (1974). 1995-ben átvehette a Csorna Városáért-emlékérmet is. 2007-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett. 2010-ben pedig Farád és Páli is díszpolgárává fogadta.

É, mint értelmiség. Soha nem felejtette el, hogy honnan jött, de úgy érezte, hogy értelmiségként tudja a legjobban megmenteni az értékeket. A hagyományőrzésben alapvető szerepet szánt az értelmiségnek, de azt is látta, hogy a tanítók elvesztették vezető szerepüket a falvakban is. Pályája elején még lámpások voltak a pedagógusok és nemcsak tanítói voltak egy-egy falunak, hanem a hétköznapok gondjaiban, ügyeiben is eligazították az embereket. Ő olyan pedagógus volt, aki a felnőttek világában is az emberi kapcsolatokat élesztgette.

K, mint kötelesség. A 2012-ben megjelent, Rábaközi néphagyomány című kötetében így vallott erről: „Meggyőződésem, hogy népünk tárgyi és szellemi értékeinek, kiváltképpen gyöngyszemeinek felkutatása és megőrzése közös kötelesség. Anélkül nem létezik nemzeti és helyi identitás. A gyökerét vesztett fának sorsa a pusztulás.”

T, mint tanító. Úgy hozta a sors, hogy őt már 18 évesen tanító úrnak szólították Soboron. Bár sokszor elmondta, hogy ez kezdetben szokatlan volt számára, de hamar felnőtt a feladathoz. Váci Mihály: Jegenye - fényben című verse iránytűt adott számára: „Ilyen kívántam lenni én is, ott, a / homokba szúrt nyárfa: a tanító, / ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja, / irány azoknak, jel és bíztató, / kik jönnek barázdákban botladozva.” Nemcsak tanított, hanem tanult is: a falvak népe is örök tanítója volt. Jó tanárként tudta, hogy mihez és hogyan nyerje meg tanítványait Soboron, Farádon és a csornai Hunyadiban.

V, mint Vica. Szülőfaluja nevét mindenki tudja, hiszen mindig büszkén emlegette, hogy itt a család,valamint az egész falu közössége olyan harmonikus egységben élt, amilyet ma is nagyon sok helyütt szeretnének látni. Emlékeiben még hatvan évvel később is élénken éltek a vicai káposztáskertek és a kenderáztató, a vicai malom, aminek a közelében fürödtek. Gyermekkorának felejthetetlen élménye volt az itteni „Tröttyös zenekar”, akik karácsonykor a falu egyetlen utcáját járva zenéltek, és a kis Győző egyforintost csúsztatott a nagydobos zsebébe. Ez annyira meghatározó volt számára, hogy 1971 karácsonyán segítette újjászervezni a zenekart. Szülőfalujáról két kötetet is szerkesztett. Amikor pedig érezte, hogy a betegség visszafordíthatatlanul kikezdte elméje ragyogó tisztaságát, 2021 szeptemberében az itteni templomban tartotta utolsó nyilvános előadását, Mozaikszemcsék Vica múltjából címmel.

Drága Győző bátyám, vigasztalhatatlanok vagyunk, példaképem voltál és maradsz. Jó zenélést, éneklést és beszélgetést kívánok ott, abban a másik országban példaképeddel, Barsi Ernővel, akinek csodáltad egyéniségét, töretlen munkabírását és azt, hogy a hatalmas tudása mellett az embertpróbáló évtizedekben is meg tudott maradni tisztának és szerénynek – akárcsak Te. Folytathatod a beszélgetést Gülch Csabával, akinek bevallottad, hogy egyik kedvenc versed Weöres Sándor Tavaszi virradata. Haszonits Józseffel, a Kisalföld újságírójával, aki gyakran kérte ki véleményed a népművelődés helyzetéről. Koloszár Istvánnal, akitől átvetted a vági Rábakör vezetését, Lengyelfi Miklóssal, a Magyar Televízió zenei szerkesztőjével, aki 1973-ban a kékfestésről készített filmjét a farádi Páva-kör tagjai között vette fel. Lengyel Sándorral, Pájer Imrével és Sebestyén Katalinnal, akikkel együtt dolgoztál a csornai művelődési osztályon, a legendás Szapudi Andrással, Timaffy Lászlóval, Töreki Imrével, az adatközlőiddel, a dalköröseiddel és a vicai fúvósokkal.

A Rábaközi néphagyomány című kötete alcímének ezt adta: Gyűjtőútjaim gyöngyszemei. Mi már tudjuk, hogy a legnagyobb gyöngyszem Vicán született 1945. július 10-én, Sopronban szívta magába a műveltséget, Soboron találta meg a szerelmét és a szenvedélyét, Farádon telepedett le, Csornáról irányította a járás művelődését, de az egész Rábaköz lett az otthona.

Kedves Tanár úr, emléked és tanításaid megőrizzük, igyekszünk ápolni. Dániel könyvének egy részletével búcsúzom: "Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok." /Farád, 2025. március 1./

Horváth Győző hamvait a család döntése alapján Soboron szűk családi körben helyezték örök nyugalomra.