Városlista
2025. október 20, hétfő - Vendel

Hírek

2024. Június 19. 13:09, szerda | Sport
Forrás: MTI

Bajnokok Ligája - Walesi vagy montenegrói ellenféllel kezd a Ferencváros

Bajnokok Ligája - Walesi vagy montenegrói ellenféllel kezd a Ferencváros

A walesi The New Saints FC vagy a montenegrói FK Decic csapatával mérkőzik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a Ferencváros.

Szerdán, Nyonban a bajnoki ágon 24 együttest sorsoltak 12 párba úgy, hogy az előzetesen elkészített három nyolcas csoportban volt négy kiemelt és négy nem kiemelt alakulat vagy pár. A kiemelt magyar bajnok mellé az első forduló egyik párosításának győztese, a walesi vagy a montenegrói alakulat kerül majd.

A fradi.hu emlékeztet rá, hogy az elmúlt években a nemzetközi kupaporondon elért eredmények alapján először fordul elő, hogy az FTC a második selejtezőkörben kapcsolódik be a Bajnokok Ligája küzdelmeibe.

A párharcokat július 23-24-én, illetve július 30-31-én játsszák.

A Ferencváros hazai pályán kezd.

A selejtező négy fordulón át tart, azaz a második körtől három párharcot kell megnyerni a 36 csapatos csoportszakaszig. Ezen az úton hét csapat kerül majd a főtáblára, öt a bajnoki ágról, kettő a nem bajnoki ágról.

A BL 2025-ös döntőjét május 31-én rendezik a müncheni Allianz Arenában.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón

A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2025. Október 20. 08:02, hétfő | Sport

Premier League - Ismét kikapott a Liverpool

2025. Október 19. 08:56, vasárnap | Sport

Rövidpályás úszó-vk – Sárkány Zalán országos csúccsal nyert 800 méter gyorson

Sárkány Zalán országos csúccsal nyert 800 méteres gyorsúszásban szombaton a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán az Illinois állambeli Westmontban.

2025. Október 18. 18:04, szombat | Sport

GRAND SLAM!

Gokartos élménybeszámoló Vida Benitől…