Városlista
2025. december 24, szerda - Ádám, Éva

Hírek

2023. Január 13. 16:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetben sérült meg egy csornai fiatalember által vezetett Lamborghini Győrben

Balesetben sérült meg egy csornai fiatalember által vezetett Lamborghini Győrben

Négyen ütköztek, mert egy Mercedes vezetője nem tartott kellő követési távolságot.

Egy 42 éves győri férfi közlekedett Mercedes típusú személygépkocsijával 2023. január 12-én 15 óra körüli időben Győrben a Széchenyi hídon a Budai út felől Bácsa irányába. Haladása során nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó, majd forgalmi okok miatt lassító 25 éves csornai sofőr által vezetett Lamborghininek, és hogy a karambolt elkerülje, az autót balra kormányozta. A manővere során áttért a bal oldali sávba, ahol egy Mercedes gépkocsival frontálisan ütközött, amely ennek következtében nekisodródott egy Fordnak. Az eset során a balesetet okozó gépjármű a Lamborghini bal oldalát is megrongálta.

A balesetben az okozó sofőr és az egyik vétlen jármű utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 24. 09:00, szerda | Helyi

Karácsonykor is ügyeljünk a biztonságra!

Ezekben a napokban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

2025. December 23. 15:00, kedd | Helyi

Vonat gázolt egy embert

Az 51. héten történt.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 23. 10:00, kedd | Helyi

Hivatali ügyintézés az ünnepek alatt

Ügyintézés elótt tájékozódjon!