Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2014. Szeptember 25. 13:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Balhé a suliban

Balhé a suliban

Kapuváron a D.A.D.A program keretein belül tartottak iskolai előadást az áldozattá vagy elkövetővé válás elkerüléséről.

A Kapuvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, Varga András rendőr hadnagy 2014. szeptember 23-án a Kapuvár Térségi Iskola Pátzay Pál Tagiskolában a DADA program keretében iskolai előadást tartott a 4.b. osztálynak „Balhé a suliban!?” címmel.

Az előadó ismertette az iskolákban előforduló helyzeteket,„balhékat”, amivel a gyerekek találkozhatnak. Kiemelte, hogy a kisiskolások jó heccnek, diákcsínynek gondolják a dolgot, de az is elképzelhető, hogy akkor bűncselekményt követnek el.

Varga hadnagy kérdésre több diák csak annyit felel, hogy ha későbbnmegkérdezik őket, azt mondják, hogy „csak vicceltünk, játszottunk”. Az egyenruhás rendőr közölte, hogy ha jobban megvizsgáljuk, ezek ahelyzetek komolyabbnak is minősülhetnek. Beszámolt arról, hogy a sulisokkörében leggyakrabban garázdaság, testi sértés, lopás, kényszerítés északlatás tényállási elemei valósulhatnak meg.

A tanulók az előadáson megismerték, hogy hol van a határ a diákcsíny ésa bűncselekmény között. Meddig mondhatják egy-egy cselekményre, hogycsak játék, vicc, és mikor beszélünk arról, hogy „ez már nem vicces!”erőszakos, durva cselekmény, ami rendőri intézkedést is vonhat magaután.

Az előadó a Büntető Törvénykönyv szövegét a gyerekek számára érthetőmódon elmagyarázta, korábban megtörtént esetekből vett példákkalszemléltette, hogyan előzhető meg az áldozattá vagy elkövetővé válás.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 16:00, szerda | Helyi

Felismeri a tolvajt?

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.