Városlista
2026. április 7, kedd - Herman

Hírek

2014. Február 23. 13:40, vasárnap | Sport
Forrás: MTI

Benyó Miklós az autósport szövetség új elnöke

Benyó Miklós az autósport szövetség új elnöke

Benyó Miklóst választották meg elnöknek a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) pénteki rendkívüli, tisztújító közgyűlésén.

Mivel egyedüli jelölt volt a posztra, nyílt voksolással döntött a tagság. Az új elnök a lehetséges 79-ből 54 támogató szavazatot kapott.
Benyó Miklós a januárban lemondott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának helyét foglalja el a szervezet élén, megbízatása az év végéig szól.
Benyón kívül még Ács László és Gyulay Zsolt is kapott jelölést az elnöki posztra, ám ők még a közgyűlés előtt jelezték, hogy nem vállalják a jelöltséget.
Az 53 éves új elnök üzletember, aki saját bevallása szerint három évtizede tevékenykedik az autósportban, a tereprali szakágban háromszor nyert magyar bajnokságot. Sportvezetői múlttal is rendelkezik, hiszen korábban a Magyar Honvédség tereprali csapatának a sportigazgatója volt, és két évig a Magyar Jetski Szövetség alelnökeként is dolgozott.
Benyó Miklós bemutatkozó beszédében azt hangsúlyozta, olyan elnök akar lenni, akit mindig el lehet érni a versenyeken és telefonon.
"Egyenes elnök leszek, aki mindig az igazat mondja, és azt szeretném elérni, hogy a szövetségnek versenyzőbarát titkársága legyen" - fogalmazott az MNASZ első embere, aki a legfontosabb megoldandó feladatok között a hazai bajnokságok minél előbbi beindítását, a rali és a tereprali szakágban történő rendrakást, valamint a fiatalok minél dinamikusabb integrálását nevezte meg.
"Teljes megújulás előtt állunk, örülök, hogy részese lehetek a folyamatnak. A korábbi szerződések alapján idén nagy nemzetközi versenyek előtt állunk, bízom benne, hogy az új elnökséggel egy nagyon eredményes tíz hónapot fogunk együtt tölteni" - tette hozzá.
Az elnökségben egyedül Móczár Péter általános alelnök maradt a helyén, aki bevezetőjében arról tájékoztatta a tagságot, hogy a szövetségnek 55 millió forint megtakarítása van. Megfogalmazása szerint ez az összeg garanciát jelent a folyamatos működéshez. Az új vezetőségbe még Ács László, Endrei Katalin, Fűzy András, Kovács József, valamint Oláh Gyárfás került be.
Az alapszabály-módosítással létrehozott új testület, a sporttanács élére Szabó Lászlót, tagoknak pedig Cselényi Balázst és Nattán Györgyöt választotta meg a közgyűlés.
Ferjáncz Attila, az MNASZ tiszteletbeli elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a közgyűlésen.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport

Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.

2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport

Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát

A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.

2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport

FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City

A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.

2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém

A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.