Városlista
2025. július 19, szombat - Emília

Hírek

2022. Szeptember 21. 13:31, szerda | Kék hírek
Forrás: mti

Börtönre ítéltek egy férfit, aki cipőkanállal halálosan megsebesítette ismerősét

Börtönre ítéltek egy férfit, aki cipőkanállal halálosan megsebesítette ismerősét

Három és fél év börtönbüntetéssel sújtottak egy bordányi férfit, aki tavaly nyáron egy fém cipőkanállal halálos sérüléseket okozva bántalmazta ismerősét - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője.

Horváth-Tóth Imola közölte: az elsőfokú ítélet szerint az egymás szomszédságában élő vádlott és a sértett jó ismerősök voltak. A vádlott tavaly június 6-án hajnalban megjelent a sértett kisházában, ahol az ágyában fekvő-félülő helyzetben levő, egészségi állapota miatt védekezésre csupán korlátozottan képes férfit egy fém cipőkanállal több alkalommal megütötte a fején és az orrán. A vádlott ezután magára hagyta a mozgásában korlátozott, vérző sértettet, aki a bántalmazás következtében rövid időn belül meghalt.

A vádlott néhány óra múlva visszatért a tetthelyre, ahol észrevette, hogy a sértett meghalt, majd értesítette a mentőket.

A vádlott az ügyben tartott előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyláshoz való jogáról, így a bíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki őt bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyészség pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozat bejelentésére.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 17. 07:44, csütörtök | Kék hírek

Fővárosi Törvényszék: letartóztatták a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottját

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottjának letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

2025. Július 16. 09:04, szerda | Kék hírek

Balesetet okozott egy rendőrök elől menekülő ámokfutó - Videó

Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy járművezetéstől eltiltott sofőr, akit a közlekedési rendőrök akartak ellenőrizni.

2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton