Hírek
2018. Szeptember 08. 12:41, szombat |
Belföld
Forrás: mti/fotó:police.hu
Büntetését töltő férfit gyanúsítanak a 2013-as soroksári gyilkosság elkövetésével

A rendőrség egy negyvenéves, büntetését börtönben töltő férfit gyanúsít a 2013-as soroksári gyilkossággal.
Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a férfi a gyilkosság helyszínének közelében töltötte gyerekkorát, majd asztalosnak tanult, de nem dolgozott a szakmájában, később hajléktalan lett, lopásokból tartotta fenn magát.
Petőfi Attila elmondása szerint a rendőrség először a nő környezetét derítette fel, 240 embert vizsgáltak át, de ez nem hozott eredményt. Ezután olyan férfiakat kerestek, akik a helyszínhez köthetők, és ad-hoc módon követhették el a gyilkosságot.
A gyanúsítottak számát 330 ezerről 1800-ra csökkentették, közülük DNS-mintát is vettek, de nem találtak egyezést - tette hozzá.
A Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet szerdán jelezte a rendőröknek, hogy talált egy olyan - jelenleg büntetését töltő - férfit, akit a helyszínhez lehet kötni, és részese volt már hasonló bűncselekménynek.
Így jutottak el R. Szilveszterhez, aki a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves volt, és a telefonjából kinyert adatok alapján a bűncselekmény előtti napokban is a helyszínen tartózkodott.
Petőfi Attila tájékoztatása szerint a férfi nem tett vallomást. A rendőrökkel folytatott beszélgetés során azt mondta, látta, hogy a nőt egy férfi bántalmazza. Közbeavatkozott, megütötte a férfit, ekkor szerzett sérülést, így maradhatott a DNS-e a helyszínen.
A főosztályvezető szerint ezek az állítások a bizonyítékok alapján cáfolhatók, a férfi betanulta a szöveget.
Lontai Márton, a Nemzeti Szakértői és Kutatói Központ főigazgató-helyettese azt mondta, a férfitől vett DNS, illetve a helyszínen talált biológiai nyomok megegyeznek, a nő testén, illetve a környezetében talált DNS-maradványok minden bizonnyal R. Szilveszterhez tartoznak.
A gyilkosság 2013. szeptember 25-én történt. Az áldozat egy 36 éves helybeli nő volt, akit kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal