Hírek
2012. Szeptember 10. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Csak egy gyógyír van az építőipar bajára: a vevő
Megtartották az Első Magyar Építőanyag-és Burkolatkereskedők Hálózatának (MÉBKER) őszi rendezvényét. Az esemény témája a mélyponton lévő építőipar problémáira adható egyetlen válasz volt: a vevőszerzés.
A programban marketing témájú előadások mellett, az Ivánka Studio társalapítójának nemzetközi sikerük titkáról szóló előadása szerepelt, valamint bemutatásra kerültek a Hálózat közös őszi kampányai. Az eseményen mintegy ötven kereskedő vett részt az ország minden részéről.
Megnyitójában Markovich Béla a MÉBKER elnöke hangsúlyozta az új vevőszerzés fontosságát, melyben az internet szerepe döntővé vált. Kiemelte, hogy megváltozott az értékesítés folyamata, sokkal hosszabb idő alatt és sokkal körültekintőbben hoznak döntést a vevők. A döntés előtt tájékozódnak az interneten, ezért létkérdés, hogy minden boltnak legyen honlapja. Emellett hangsúlyozta a vevőkel való kapcsolatépítés és kapcsolattartás fontosságát.
Szabácsik Gergely a Nagyker Marketing tanácsadója előadásában már pontos módszereket mutatott be, melyekkel könnyen építhető adatbázis. Például a honlapon elhelyezett ingyenes tudásanyaggal, kuponnal, vagy az üzletben adott kisebb ajándékkal regisztrációért cserébe. Emellett azt tanácsolta, hogy az érdeklődőkkel hírlevélen keresztül tartsanak kapcsolatot, nyújtsanak segítséget a döntéshez, hogy amikor dönt a vevő, számoljon velük.
Majd bemutatta a MÉBKER által öt nagy gyártóval létrehozott „Építkezem - felújítok kampányt”, melynek célja egy kutatás keretében megismerni a hazai építkezési és felújítási szokásokat, valamint egy építtetői adatbázis építése. A kampánynak része egy olyan magazin, melyet a programban részt vevő kiskereskedések adhatnak a vevőiknek, és amely több, mint egymillió forint értékű kupont tartalmaz. Szabácsik Gergely elmondta, hogy a kampány alig néhány napja indult, de nagyon kedvező a fogadtatása.
Pálfy Levente a Mapei Kft. marketing osztályvezetője bemutatta a MÉBKER őszi kampányát, melynek keretében a vásárlás értékétől függően ajándékok közül választhatnak a vásárlók. A kampányhoz a MÉBKER minden olyan kommunikációs és promóciós eszközt biztosít, mely szükséges ahhoz, hogy a résztvevő tagok eredményesen indíthassák el a kampányt kereskedésükben.
A napot Ivánka András előadása zárta, képet adva arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek a betonban. Előadásában arról beszélt, hogyan lett egy hazai kisvállalkozásból nemzetközi szinten elismert, és keresett márkanév. Ivánka András kiemelte, hogy sikerük titka, hogy más szemmel nézik a világot és a hagyományos dolgokat újragondolják. Munkájukkal meg szeretnék változtatni az emberek sztereotípiáit a betonnal kapcsolatban.
„Az építőipar mai nehéz helyzetében létfontosságú az értékesítési és marketing készségek javítása. Nagyon intenzív verseny folyik a vevőkért, amelyben folyton meg kell újulni. Egy gyártó cég csak akkor lehet sikeres, ha a partnerei, a kiskereskedések is azok. A Mapei ezt felismerve két éve közvetlenül támogatja, segíti a partnereit. Kezdetben negyvenen voltunk, ma a tagságunk több mint száz tagot számlál” - mondta az esemény kapcsán Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, a MÉBKER elnöke.
A MÉBKER következő rendezvénye várhatóan novemberben lesz, amikor értékelésre kerülnek a kampány eredményei, valamint a Hálózat egész évi munkája.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 11:00, csütörtök | Belföld
A bíróság ítélete szerint hamisítvány a TISZA-csomag
Magyar szerint összeomlott a Fidesz kampánya.
