Hírek
2015. Január 19. 15:11, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Csornai sértettje van a mosonmagyaróvári éttermi lopásnak
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság és a sértett is a lakosság segítségét kéri.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint az ezidáig ismeretlen férfi 2015. január 12-én 18 óra és 19 óra 30 perc közötti időben egy mosonmagyaróvári étteremben, a sértett által a széken elhelyezett kabátja zsebéből eltulajdonította pénztárcáját.
Az ismeretlen elkövetőről fényképfelvétel áll rendelkezésre.
A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható személyt vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon ( Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc utca 8 szám ) vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/96 520-000/16-10-es hivószámon, illetve az ingyenesen hívható 06/80 555-111-es „Telefontanú” zöld számát, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
A csornai sértett a facabook-ra is feltöltötte a tolvajról készült videófelvételt. A videofelvételen jól látszik, ahogy kiemeli a zsebtolvaj a tárcát a kabátzsebből, megszámolja és elteszi a benne lévő pénzt. A tárcát is elrakta, majd azonnal távozott az étteremből. A felvételek tanúsága szerint nem először csinálhatta, hidegvérrel "végezte a dolgát". Aki tud, segítsen!

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 18. 16:00, hétfő | Helyi
Ha értesítést kapott a NAV-tól, május 20-ig még javíthatja az szja-tervezetet!
Az szja-bevallási tervezeteket a NAV a rendelkezésére álló információk alapján állítja össze.
2026. Május 17. 19:00, vasárnap | Helyi
Nemzetközi természetvédelmi nyári szabadegyetem
A bioszféra rezervátumok kezeléséről.
