Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Február 04. 13:28, kedd | Helyi
Forrás: Kisalföld

Csornaiakat is letartóztattak a félmilliárdos hús áfacsalás vádjával

Csornaiakat is letartóztattak a félmilliárdos hús áfacsalás vádjával

Mintegy félmilliárd forint áfa eltitkolásával gyanúsítják egy húskészítményeket forgalmazó társaság tagjait a győri pénzügyi nyomozók.- tudósított a Kisalföld.

Az elfogásukra szervezett akcióban 31 helyszínen tartottak házkutatást, iratokat foglaltak le, számítógépeket ellenőriztek hétfőn. Az egyik gyanúsított közmunkában vágta a fát Mecséren, amikor elfogták.- írta a kisalfold.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága koordinálásával tartott összehangolt akcióban fogták el, majd vették őrizetbe hétfő hajnalban azt a három – egy győri és két csornai – gyanúsítottat, akiket összesen mintegy 500 millió forint áfa eltitkolásával gyanúsítanak. Az igazgatóság pénzügyi nyomozói mellett a NAV Bevetési Főigazgatóságának járőrei, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatóság informatikusai vettek részt a bevetésben.

Az akciót hosszú nyomozás előzte meg, mire a bűnügyi igazgatóság győri központjában hétfő hajnali 5-kor megtartották az eligazítást, ezután pedig az egységek a kijelölt helyszínekre indultak. Összesen 31 hely szerepelt az akciótervben, mintegy fele Győrben és környékén, de volt csornai és budapesti is.

Több helyen egy időben csaptak le az egységek, hogy az összebeszélést, így a bizonyítékok megsemmisítését megelőzzék. A társaság vezetőjét, K. Lászlót győri családi házában fogták el. A férfi többszöri határozott dörömbölésre és hangos felszólításra nyitott csak ajtót, majd miután felöltözött, előállították a bűnügyi igazgatóságra.

A lakásban a pénzügyi nyomozók bizonyítékokat gyűjtöttek, az adóigazgatóság informatikusa pedig a laptopokról mentette ki az üzleti adatokat.

A győrivel egy időben Csornán is „kopogtattak" a bevetési főigazgatóság munkatársai. Abban a házban nem volt otthon a gyanúsított, családtagjai pedig nem voltak hajlandók elárulni, hol van. Délutánra azonban előkerült a férfi, akihez legalább 1,5 milliárd forint értékű húskészítmény forgalmazása köthető. Őt Mecséren fogták el, éppen a Mosoni-Duna rehabilitációs munkálatain vágta a fát, közmunkásként...

A bűnügyi igazgatóság háromrendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja a három férfit, akiket tegnap őrizetbe vettek. A bűncselekmény 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

További részletek a kisalföld.hu portálon olvashatók

Címkék: áfa, áfacsalás, hús, NAV

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

Milyen ügyeket intézhet a Pannon-Víz Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán keresztül?

Gyors és kényelmes ügyintézés telefonon.

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.