Városlista
2022. augusztus 19, péntek - Huba

Hírek

2013. Augusztus 31. 19:29, szombat | Sport
Forrás: MNO

Csupa érem – Kovács Katinak kell ez a fájdalom

Csupa érem – Kovács Katinak kell ez a fájdalom

Kiválóan, mit kiválóan, fantasztikusan szerepeltek a magyar kajak-kenusok az első döntős napon a Duisburgban zajló világbajnokságon. A tíz finálé mindegyikében dobogós helyen végeztek, öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet lapátoltak össze. Egyesben nyert Kozák Danuta (K–1 500), Medveczky Erika (K–1 1000) és Vajda Attila (C–1 1000) is, kettesben Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina (K–2 1000), valamint Vasbányai Henrik és Mike Róbert (C–2 1000).

Medveczky Erika adta meg az alaphangot a döntőkhöz. Rögtön az első fináléban győzelmet ünnepelhettünk. A szigethalmi kajakozó már a hajójában sírva fakadt, s a parton is könnyeivel küszködve értékelt: „Örömömben sírok. Egy éve ilyenkor, amikor az MTK-ban nem hosszabbították meg a szerződésemet, még azt sem tudtam, fogok-e még egyáltalán kajakozni. Hazamentem Szigethalomra, a nevelőegyesületembe, a KDSE-be. Köszönöm a segítséget annak a maréknyi embernek, aki bízott bennem. Már az előfutam során láttam, hogy a nagy többség őrülten bekezd, ezért tudtam, ha hétszáz méterig egy hajón belül tudok maradni, akkor lehajrázom őket. A vége már nagyon fájt, azért is néztem ki oldalra, kell-e még küzdenem, vagy már megvan.”

A győztes Medveczky Erika ünnepel a célban
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A királyi szám

Következett Dombvári Bence a királyi számban, férfi kajak egyes ezer méteren. Nagyon szoros verseny volt, mindvégig a magyar versenyzővel az élmezőnyben. Dombvári remekül hajrázott, így a végén már azt sem láttuk tisztán, hogy a német Max Hoff mögött ő, vagy az ausztrál Kenny Wallace jött be másodikként. A célfotó a magyar kajakost harmadiknak hozta ki, de ő ennek a bronzéremnek is nagyon örült. „Kétség sem férhet hozzá, pályafutásom legjobb eredménye. Nagyon vártam már, hogy felnőtt világversenyen végre dobogóra állhassak. Kenny a barátom, így neki elnézem, hogy megelőzött” – hangzott a villámnyilatkozat. Dombvári edzőjét pedig a lehető legszebb születésnapi ajándékkal lepte meg.

Medveczky Erika aranyérmét mutatja
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ez hiányzott Vajdának az elmúlt évben

A harmadik futam újra magyar sikert hozott, Vajda Attila szinte rajt-cél győzelmet aratott. Láthatóan végig arra ügyelt, hogy az olimpiai bajnok Sebastian Brendel előtt legyen kevéssel. Nyolcszáz métertől pedig már nem lehetett kérdéses, hogy ő nyer, ha jó formában van, képtelenség lehajrázni, ennek megfelelően növelte az előnyét. A célban diadalittasan a levegőbe csapott, majd ugyanilyen tüzesen folytatta szóban a parton: „Nagyon akartam ezt a győzelmet. Tavaly az olimpiára, úgy érzem, becsületesen felkészültem, rajtam kívül álló okok miatt szerepeltem a tudásomnál gyengébben, s lettem csak hatodik. Idén az Eb-n még nem voltam csúcsformában, ráadásul kaptam egy jobbos szelet, ezért csak negyedik lettem. Itt, a vb-n semmi sem hátráltatott, csak arra kellett figyelnem, hogy kiadjam magamból a maximumot. Köszönettel tartozom Henrikéknek (a kenu kettesben győztes Vasbányai Henriknek és Mike Róbertnek – a szerk.), hogy velük készülhettem a vb-re. Nagyon keményen edzettünk, hajtottuk egymást, nekem valószínűleg éppen ez hiányzott az elmúlt egy évben. Szegeden már nincsenek megfelelő edzőpartnerek, s hiába kiváló az edzésterv, társak nélkül nem lehet a maximumot nyújtani.”

Megkérdeztem az olimpiai bajnok német Brendelt, ő mit gondol Vajda visszatéréséről. „Attila óriási sportember, büszkeséggel tölt el, hogy vele együtt állhatok a dobogón. Két hete még nem lehettem biztos abban, hogy ez sikerül, mert nagyon formán kívül lapátoltam. Örülök a második helyezésnek, jövőre megpróbálok visszavágni Attilának” – jegyezte meg a világbajnokság reklámarca.

A győztes Vajda Attila ünnepel a célban
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Megbillentek

A sorminta folytatódott ezután is. Arany után megint bronz… Ezúttal az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland duótól. Akik a végén nagyon jöttek fel, végül harmadikként értek célba. „Olimpiai arany után jó ez a bronz. Lehetett volna ezüst, de ötven méterrel a vége előtt megbillentünk, amivel elszállt az esély. De cseppet sem vagyunk csalódottak” – foglalta össze a lényeget Dombi.

A győztes Vajda Attila ünnepel
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Kozáknak ez felér egy olimpiával

Ezután sem volt megállás, Kozák Danuta ötszáz méteren immár a harmadik aranyérmünket szerezte. „Tudtam, hogy a német Katrin Wagner nagyon erős első kétszázötven métert megy, ezért arra törekedtem, hogy fél hajónál jobban ne maradjak le tőle. Féltávtól azt kellett csak megvalósítanom, amire az edzéseken készültünk. Indítottam egyet, a végén pedig megtartottam az előnyömet. Ez a világbajnokság nekem felért egy olimpiával. Egyesben először nyertem vb-t, s bizonyítani akartam, hogy így is lehet. Boldog vagyok, hogy sikerült. S el ne felejtsem, nagyon örülök Medveczky Erika győzelmének. Amikor vízre szálltam, ő éppen akkor robbantott. Ugyanott, ahol én indultam, a hármas pályán. Lelkileg feldobott a győzelme, úgy álltam oda, hogy nekem is ezt kell végrehajtanom.”

Szokatlan lebonyolítás

Ezután szokatlan lebonyolításként női kenusok következtek kétszáz méteren. Lakatos Zsanett magabiztosan hozta a harmadik helyet, aminek úgy örült, mint óvodás kislány a születésnapi ajándéknak. A parton csak azt hajtogatta, „Úristen!, Úristen!”, s közben fülig ért a szája.

Kovács–Janics megtörte a sormintát

Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa törte meg a sormintát: ötszáz méteren másodikak lettek a német hajó mögött. Ugyanúgy, mint egy éve az olimpián. Mégis, micsoda különbség! Akkor vigasztalhatatlan volt a két lány, most viszont örültek az ezüstéremnek. „Úgy álltam be a rajthoz, mint akit kivégzésre visznek. Néhány éve még csak a hullámvasút ugrott be hasonlatként, most viszont már ilyen durva érzéseim vannak. Kell ez nekem? Az a fájdalom, ami a versenyzéssel jár. Utólag azt mondom: kell! Jó pályát mentünk, nem úgy, mint az Eb-n, ezt az ezüstöt most egyértelműen sikerként értékelem” – mondta Kovács Katalin.

Papírforma győzelmek

Ezt követően, azt kell mondjuk, két papírforma győzelem következett. Előbb kenu kettesben Vasbányai Henriktől és Mike Róberttől, majd női kajak kettesben, szintén ezer méteren, Szabó Gabriellától és Fazekas-Zur Krisztinától. Mikéék nem is ragozták túl a nyilatkozatot. „Ezért jöttünk, megcsináltuk” – jelentették ki, s tényleg megcsinálták.

Szabóék pedig a nap legfényesebb győzelmét aratták. „Ez az arany reváns a 2007-es ezüstért. Abban az évben debütáltam világbajnokságon. Akkor ugyanígy ezer párosban, csak éppen Danával (Kozák Danuta – a szerk.), már három hajóval vezettünk. Már nyakamban éreztem az aranyérmet, hallottam a himnuszt, aztán a németek lesavaztak minket” – emlékezett Szabó, amihez Fazekas-Zur hozzátette, arra készültek, hogy ötszázig elengedik a németeket, akik azonban sehogy sem jöttek, ezért az élre álltak, s úgy nyertek. A végeredményt tekintve nekünk így is, úgy is jó.

Nagy csata volt

A kenu négyesek zárták a napot. A mieink az elő- és a középfutamban nem jeleskedtek különösebben, de úgy látszik, nem akartak kilógni a sorból, ezért nagy csatában ők is befutottak éremszerző helyen, harmadikként.

A magyar kajak-kenusok a legszebb napokat idézve teljesítettek. De már nem merjük azt mondani, hogy ennél jobban nem is lehet. Soha sem lehet tudni…

Ezek érdekelhetnek még

2022. Augusztus 18. 14:23, csütörtök | Sport

A második hazai pályán

A hétvégén a Gender Racing Team számára a több szempontból is második hazai pályának számító Slovakiaringen áll rajthoz az FIA CEZ Zone Trophy talán legrangosabbnak számító versenyhétvégéjén,

2022. Augusztus 18. 06:00, csütörtök | Sport

Milák Kristóf nagy meglepetésekkel készül

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.

2022. Augusztus 12. 17:39, péntek | Sport

Az unokáimnak is mesélni fogom!

Kategóriagyőzelmet szerzett a Dominik GT - Bencs Gábor ralipáros a ZEG Rally Show-n!

2022. Július 31. 17:16, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Verstappen először nyert Mogyoródon

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben