Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2014. Április 15. 05:00, kedd | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Depresszióra hajlamosak a fiatal apák

Depresszióra hajlamosak a fiatal apák

Gyermekük életének első öt évében folyamatosan nő a húszas éveikben járó apák depresszióra való hajlama. A tanulmány ugyanakkor nem bizonyítja, hogy a korai apaság depressziót okoz, csupán azt az időszakot mutatja, amikor az apáknak nagyobb a kockázatuk a betegség kialakulására - írja a Health Day.

Nagyon sok tanulmány írt már a nők szülés utáni depressziójának okairól, azonban kevesen vizsgálták a férfiakat, az apákat érintő mentális problémákat. Mivel azonban az eddigi vizsgálatok azt találták, hogy a gyerek születését követően az apák 5-10 százalékánál alakul ki depresszió, a tanulmány szerzői úgy döntöttek, utánajárnak az eredmények okainak.

A kutatók emellett kapcsolatot találtak az apák depressziója és a gyerekek viselkedésbeli problémája, iskolai teljesítménye között. Mindez arra utal, hogy a szülő szenvedése a gyerekre is hatással van.

A tanulmány keretében mintegy húszezer amerikai tinédzsert vizsgáltak meg. A kutatás során néhány évente egy tíz kérdésből álló tesztet töltettek ki a résztvevőkkel. A tanulmány során a résztvevők közül 10.600 fiatal férfi lett apa 24-32 éves kora között.

Megállapították, hogy az idő múlásával emelkedtek a depressziós tünetek: gyerekük első öt évében átlagosan 68 százalékkal. Bár ez soknak tűnik, de a depresszió mértéke csak elenyésző esetben volt olyan magas, hogy klinikai kezelés alá kellett volna esnie a résztvevő apáknak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód

A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak

2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket

Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.