Hírek
2021. November 28. 10:01, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Eddig több mint 60 ezren kérték az első vakcinát az oltási akcióhéten
Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért
- mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Kásler Miklós úgy fogalmazott, az embereket ismét megérintette az életösztön, a kormány pedig az oltakozás nagy sikerére való tekintettel egy héttel meghosszabbította az oltási akcióhetet, így december 5-ig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül felvenni a vakcinákat.
Az összesített adatok alapján, eddig 6,1 millió magyar ember kapott oltást - mondta a miniszter.
Hangsúlyozta, a magyar tudományos vizsgálatok is egyértelműen bizonyították, hogy a védőoltás a leghatékonyabb lehetőség a fertőzés megelőzésére, a betegség elkerülésére és a fatális végkifejlet megelőzésére.
A harmadik hullám teljes időtartamában a Magyarországon elérhető vakcinákkal megelőzött körülbelül 9500 halálozás mintegy 40 százalékát a Sinopharm és a Szuptnyik vakcináknak köszönhetjük - mondta, aláhúzva, ez tudományosan megállapított tény.
Kásler Miklós fontos mérföldkőnek nevezte, hogy az európai gyógyszerügynökség ezen a héten engedélyezte az 5-12 évesek oltását a Pfizer vakcinával, és december 20-át követően számukra is elérhető lesz az oltás Magyarországon.
A tárcavezető rámutatott, a megerősítő harmadik oltás is minden életkorcsoportnak ajánlott, mindazoknak, akik négy hónapnál régebben kapták meg az első két oltást.
Az első két oltást követő néhány hónapban ugyanis a vizsgálatok szerint jelentősen csökken a védettség, ezt azonban a megerősítő harmadik oltással ismét körülbelül 90 százalékra lehet emelni - mondta.
Kásler Miklós elmondta, a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres.
Emlékeztetett, a meghosszabbított oltási akcióhéten a kórházi oltópontok minden reggel 7 órától este 7 óráig állnak rendelkezésére mindenkinek, az oltás folyamatos, az irányítást a katonák, kormánytisztviselők és önkéntesek segítik.
A miniszter köszönetet mondott nekik a türelemért, az odafigyelésért és a segítségért.
Kásler Miklós emellett újra arra kérte a még oltatlanokat, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most fertőző delta variáns rájuk nézve a legveszélyesebb.
A vírus ellen az igazi megoldást az oltás jelenti - jelentette ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
