Hírek
2018. Szeptember 18. 17:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Egy 17 éves fiú halálát okozta ittasan és bedrogozva - Öt évet kapott
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék kedden egy helybéli férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés kiszabása mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.
A most 39 éves férfi, aki a baleset előtt igen nagy mennyiségű szeszes italt és korábban "kristály" elnevezésű kábítószert is fogyasztott, 2015. október 24-én éjszaka Szegedről Kiskundorozsma felé haladt autójával, öt utassal. A hátsó ülésen négyen utaztak, egyikük ölében ült egy 14 éves fiú.
A vádlott egy vasúti átjáró utáni kanyarból 105-110 kilométeres sebességgel hajtott ki, elveszítette az uralmat a jármű felett, amely két kerékre dőlve, keresztirányban sodródni kezdett. Az autó végül az útpadkának, majd egy fának ütközött, átszakította az út melletti házak kerítéseit, és a bal oldalára dőlve egy udvaron állt meg.
A sofőrt és két utast a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból. A hátsó ülésen utazó egyik 17 éves fiú a helyszínen meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
