Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2019. November 20. 09:38, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt hat embert fogtak el a rendőrök kábítószer birtoklás miatt a megyében

Egy nap alatt hat embert fogtak el a rendőrök kábítószer birtoklás miatt a megyében

Egy főt Kapuváron állítottak elő

A rendőrök 2019. november 18-án késő este Kapuváron a Piac téren egy 25 éves győri férfival szemben intézkedtek.. A férfi ruházatából kábítószergyanús növényi törmelék került elő, ezért őt elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a drogteszt igazolta, hogy a fiatal kábítószert fogyasztott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása miatt.

Ugyanezen a napon Győrben öt olyan emberrel szemben intézkedtek, akiknél kábítószergyanús anyagot találtak.

Elsőként a Készenléti Rendőrség járőrei a József Attila utcában igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét és utasát 0 óra 10 perckor. Az intézkedés során a sofőr övtáskájából, valamint a női utas melltartójából kerültek elő kábítószergyanús anyagok. Elfogásukat és előállításukat követően kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ugyanazon a napon 6 óra 30 perckor egy pápai úti lakásban intézkedtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy - az ő hatáskörükbe tartozó - cselekmény miatt. Az ellenőrzés során a lakás egyik szobájának ablakán lévő párkányon kábítószergyanús növényi származékot találtak. A rendőrök a lakásban tartózkodó 24 éves nőt és a 34 éves férfit elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami amfetaminra és metamfetaminra pozitív eredményt mutatott. Mindkettőjüket kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kodály Zoltán utcában egy 26 éves helyi fiatalembert igazoltattak a járőrök 15 óra 30 perckor. A férfi ruházatának átvizsgálásakor, a kabátjában, egy zokniba csomagolva bukkantak a rendőrök kábítószergyanús anyagra, ezért őt szintén elfogták, majd a rendőrkapitányságon a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredménye alapján gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 13:00, szerda | Helyi

A szociális szolgáltató központot fejlesztik Kapuváron

250 milliós támogatás az Európai Uniótól.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Helyi

Beledi disznóvágáson a Partizánon stábja

2026-ban vajon ez lesz-e a legfideszesebb körzet?

2026. Február 03. 16:00, kedd | Helyi

Vigyázzunk jobban egymásra az utakon!

Rendőrségi felhívás

2026. Február 03. 13:00, kedd | Helyi

A józanság, a szabadság, a közösség élményei

Drogprevenciós előadást tartott a Rév Színház a kapuvári diákoknak.