Városlista
2025. december 26, péntek - KARÁCSONY

Hírek

2018. Május 11. 07:00, péntek | Helyi
Forrás: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt

Egyetemisták vadászvetélkedőjét rendezték Göbös-majorban

Egyetemisták vadászvetélkedőjét rendezték Göbös-majorban

Egyben emlékverseny is volt az egyetem tavaly elhunyt hallgatója, Rakonczai Péter tiszteletére

VII. Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedő gyakorlati versenye Göbös-majorban
Az évente hagyományosan megrendezésre kerülő két napos eseménynek ebben az évben a Soproni Egyetem volt a szervezője, amely a vadászvetélkedő gyakorlati színterének biztosítására közreműködő partnerként Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt-t kérte fel. Az esemény egyben emlékverseny is volt az egyetem tavaly elhunyt hallgatója, Rakonczai Péter tiszteletére.

Ezen a versenyen – egyéni, illetve csapat számokban – azok a felsőoktatási intézmények vehetnek rész, amelyek vadgazdálkodási képzést folytatnak. Így idén a Gödöllői Szent István Egyetem, a Budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem és a Soproni Egyetem összesen öt csapattal 19 részvevővel nevezett a programra.

A rendezvényt Pap László, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese és Prof. dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora nyitotta meg, majd az egyéni próbákon vadászetikai teszt, vadászkürtjel felismerés, erdei szalonka korbecslése, koronglövészet, futóvad- vagy állócél lövészet volt a feladat. A csapatverseny során fegyver összeszerelésben, csapda felállításban, vadászvendég kísérésben és vadászat szervezésben mérték össze tudásukat az egyetemisták.

A verseny szervezői és résztvevői együttes véleménye alapján a Kisalföldi Erdőgazdaság göbös-majori Ökoturisztikai Központja kiváló helyszínnek bizonyult, mert. a résztvevők értékelése alapján a vetélkedő szakmai bonyolítása, az egyes helyszínek és az ellátás kiváló minősítést kapott

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 26. 10:00, péntek | Helyi

Sokan szeretik, sokan utálják, mit kell tudni a szilveszteri tűzijátékról?

Ezek a legfontosabb tűzijáték szabályok, petárdázni továbbra is tilos.

2025. December 25. 10:00, csütörtök | Helyi

Boldog karácsonyt!

Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.

2025. December 24. 15:00, szerda | Helyi

Az ünnepek alatt is biztonságban

A katasztrófavédelem felhívása

2025. December 24. 09:00, szerda | Helyi

Karácsonykor is ügyeljünk a biztonságra!

Ezekben a napokban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.