Városlista
2025. december 1, hétfő - Elza

Hírek

2018. Június 21. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győrsövényház Önkormányzat

Egykori német kitelepítettek és leszármazottaik látogatnak Győrsövényházra

Egykori német kitelepítettek és leszármazottaik látogatnak Győrsövényházra

A megyéspüspök áldja meg a restaurált győrsövényházi Jó pásztor szobrot.

A búcsú mindig ünnep egy falu számára, az idei pedig különösen az lesz, mert kitelepített németek és leszármazottaik több mint 30 tagú csoportja látogat Győrsövényházra többek között azért, hogy részt vegyen a restaurált Jó pásztor szobor avatásán.

A németek két napon is Győrsövényházon tartózkodnak majd. 2018. június 23-án, szombaton várhatóan 14.30 körül érkeznek a faluba az új közösségi házhoz, ahonnan az iskolához sétálnak át, hogy 15 órakor átadják az ajándékként hozott, általuk gyűjtött német nyelvű könyveket az iskolásoknak. Utána temetőlátogatás következik, kb. 18 órától pedig az új közösségi ház udvarán folytatódik a kötetlen program. Győri szállásukra este indulnak vissza. A rokonoknak, barátoknak, más falubelieknek az iskolai program után egészen visszaindulásukig lesz lehetőségük arra, hogy találkozzanak velük, esetleg érdeklődjenek az ezúttal Németországban maradt rokonaikról, ismerőseikről, de akár vendégül is láthatják őket otthonaikban.

Másnap, azaz 2018. június 24-én, vasárnap a csoport tagjai várhatóan 9.00–9.30 körül érkeznek Győrsövényházra, és koszorút helyeznek el az Emlékkőnél. Utána egészen délutánig a falu közelében, illetve határában lévő látnivalókkal ismerkednek.

16 órakor dr. Veres András megyéspüspök szentmisét mutat be a győrsövényházi templomban, amelyet a restaurált Jó pásztor szobor avatóünnepsége követ a helyszínen, kb. 17.00–17.15-től. Az ünnepségen beszédet mond Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke, Johann Geigl, az elszármazott németek csoportjának vezetője és Hokstok Imre polgármester. A szobrot dr. Veres András megyéspüspök áldja meg.

Az eseményt követően a meghívott vendégeknek fogadás lesz az új közösségi házban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 01. 16:00, hétfő | Helyi

Döntött a Rábaköz, Bóna Szabolcs lesz a Tisza Párt képviselőjelöltje

Egy élhető és működő Magyarországhoz szükséges a rendszerváltás!

2025. December 01. 13:00, hétfő | Helyi

Vonatpótló buszokra kell szállni

Vágányzári hirdetmény

2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi

Véradás a Rábaközben

Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.

2025. November 30. 19:00, vasárnap | Helyi

Az USA távozása után Európa volt a klímakonferencia főszereplője

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény idei klímakonferenciája Brazíliában.