Hírek
2013. Március 21. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egyszerűsödő eljárások a közlekedésben
Elfogadta az Országgyűlés a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Egyszerűsítési Programjának közlekedési feladataihoz kapcsolódó törvénymódosításokat 2013. március 11-én. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett változtatásokkal a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is egyszerűbbé válhat az idei év második felére.
A biztosítói igazolást a továbbiakban nem kell majd a forgalmi engedély mellett tartani. A módosítások lehetővé teszik az igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, átutalásos és bankkártyás fizetését is.
Az új előírások szerint a baleset szenvedett gépkocsik vezetői a helyszínen kötelesek kölcsönösen megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek. A biztosítási kötelezettség teljesítését, a szerződés érvényességét az erre feljogosított hatóságok elektronikus úton ellenőrizhetik majd a kötvénynyilvántartásban a jármű műszaki vizsgájakor és tulajdonosváltáskor.
A korábbi rendeletmódosítások nyomán számos közlekedési eljárás akár otthonról, az Ügyfélkapun keresztül is kezdeményezhető és bonyolítható lesz októbertől. (Részletesen ld. itt: http://magyaryprogram.kormany.hu/egyszerubb-ugyintezes-tizennegy-kozuti-kozlekedesi-hatosagi-eljarasban). A törvénymódosítás megteremti a különböző igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, készpénz átutalási megbízással vagy bankkártyával történő fizetésének lehetőségét. A járműnyilvántartás naprakészségét szolgálja, hogy a tulajdonosváltásokkal kapcsolatos, az eladó részéről szükséges bejelentések elektronikus úton is megtehetők lesznek a jövőben. Az új előírások legkésőbb 2013. július 1-jén hatályba lépnek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv támogatásával 2013 tavaszáig végrehajtja az Egyszerűsítési Programban rögzített jogalkotási feladatait. A tárca javaslatai alapján az idei év végéig összesen tizennyolc közlekedési hatósági, igazgatási eljárásban csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terhei. Három energetikai tárgyú eljárás egyszerűsítése már tavaly megvalósult. A minisztérium a járművek forgalomba helyezéséhez és a műszaki adatváltozások bejelentéséhez kapcsolódó négy hatósági eljárás finomhangolásán dolgozik még. A könnyítéseket megalapozó jogszabály-módosítások kihirdetése a következő hetekben várható.
Április végéig a közlekedési eljárásokban érintett kormányhivatalok és hatóságok 700 munkatársa számára komplex képzéseket tartanak az egyszerűsítésekről az ország kilenc pontján. Az ügyintézők teljes körű tájékoztatást kapnak a változásokról, így képesek lesznek a jogszabályokban megnyitott lehetőségekkel élve gyorsabban és rugalmasabban kiszolgálni ügyfeleiket-tudatta az nkh.hu .
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld
A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést
Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.