Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Március 16. 14:15, péntek | Sport
Forrás: STOP

EL: Manchester nimbuszának vége

EL: Manchester nimbuszának vége

Ahogy a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában is eyszerre esett ki mindkét manchesteri csapat. A Citynek legalább esélye volt. Megyeri Balázsék számára szintén véget ért a torna.

Pedig sokáig úgy nézett ki, hogy az angol város kisebbik csapatának sem jut esély. A Sporting Lisboa a hazai 1-0 után a szünetben már kettővel vezetett a Manchester City otthonában, de az angolok összeszedték magukat. Előbb egyenlítettek, majd a 82. percben Aguero második találata visszaadta az esélyüket. A hátralevő nyolc percben azonban már nem tudtak újabb gólt szerezni, így a portugálok jutottak a negyeddöntőbe. A Manchester United még a szép búcsút sem tudhatja magáénak: idegenben is kikapott a Bilbaótól, így a baszkok várhatják a folytatást.

Szintén búcsúzott az európai kupaszerepléstől Megyeri Balázs csapata. Az Olympiakosz hiába győzött Harkovban a Metaliszt ellen, hazai pályán nem tudta megtartani előnyét.

A németeknek nincs okuk a szomorkodásra. A Bayern BL-sikere után a kisebbik európai kupában is mindkét csapatuk továbbjutott, nem is akárhogyan. A Schalke hátránybó fordított a holland Twente ellen, míg a Hannover legázolta a Standardot. Igaz, várható volt, hogy a belgák nem tudnak továbbjutni soványka hazai döntetlenjük után.

A másik Benelux állam csapatai sem voltak igazán sikeresek. A Twentét már említettük, hozzá hasonlóan búcsúzott a PSV, miután odahaza csak ikszelt a Valenciával. Egyedül az Alkmaar tartja életben a holland reményeket. Nekik az Udinese esett áldozatul, bár idegenben nem tudták megismételni múlt heti sikerüket.

Úgy tűnik, hogy Európa legnagyobb klubfoci-hatalma jelen pillanatban Spanyolország. Ezt a kijelentést nem csupán arra alapozhatjuk, hogy a Bajnokok Ligájában két csapatuk áll még, de a Bilbao és a Valencia mellett az Atletico Madrid is bezsebelte a továbbjutást. A fővárosi gárda idegenben megalázó vereséget mért a Besiktas együttesére, így a harmadik spanyol alakulat is a negyeddöntőben folytathatja.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

Athletic Bilbao - Manchester United 2-1 (1-0). Továbbjutott a Bilbao, 5-3-as összesítéssel.
Hannover - Standard Liége 4-0 (2-0). Tj.: Hannover (6-2).
PSV Eindhoven - Valencia 1-1 (0-0). Tj.: Valencia (5-3).
Udinese - AZ Alkmaar 2-1 (2-1). Tj.: Alkmaar (3-2).
Besiktas - Atletico Madrid 0-3 (0-1). Tj.: Atletico (6-1).
Manchester City - Sporting Lisboa 3-2 (0-2). Tj.: Sporting (3-3, több idegenben lőtt góllal).
Olympiakosz - Metaliszt 1-2 (1-0). Tj.: Metaliszt (2-2, több idegenben lőtt góllal).
Schalke 04 - Twente 4-1 (1-1). Tj.: Schalke (4-2).

STOP

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.