Hírek
2013. November 14. 07:57, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Életben van a Fülöp-szigeteken eltűnt magyar
Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a Fülöp-szigeteki tájfun után - jelentette be Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön.
Szenczy Sándor elmondta: éjfél után nem sokkal kapta az információt, hogy életjelet adott magáról az a fiatal férfi, akit napok óta kerestek a szigeteken.
A férfi nem érzi magát biztonságban, szeretne minél hamarabb Magyarországon lenni - tette hozzá az igazgató.
Lukács Csaba, a szeretetszolgálat önkéntese telefonon a helyszínről jelentkezve azt mondta: a magyar férfi a körülményekhez képest jól van. Nem tudnak vele kommunikálni, de a GPS-koordináták alapján méterre pontosan tudják, hol van.
Lukács Csaba arra is kitért, hogy a terület nem biztonságos, mindenféle szállítási útvonal le van zárva. Most azon dolgoznak, hogy járművet találjanak, amellyel ki tudják őt hozni onnan. Kiemelte: százezer számban próbálnak menekülni az emberek a szigetekről, onnan viszont, ahol a magyar férfi tartózkodik, még nem indult meg az emberek evakuálása. Az önkéntes hozzátette: bíznak abban, hogy a férfit 24 órán belül haza tudják hozni.
A Külügyminisztérium kedden közölte, hogy egy magyar állampolgárról, egy 28 éves férfiról tudnak, aki a tájfun idején a katasztrófa által leginkább érintett Leyte szigetén tartózkodott, és még nem sikerült vele kapcsolatba lépni. Emellett két olyan ember szerepel a konzuli szolgálat adatbázisában, aki jelezte, hogy a Fülöp-szigetekre látogat, fel is vették a kapcsolatot a megadott kontaktszemélyekkel, akik jelezték, hogy az érintettek jól vannak.
A Fülöp-szigeteken nincs magyar nagykövetség, az országban a jakartai magyar nagykövet van akkreditálva, így attól a külképviselettől tájékozódik a tárca. A nagykövetség a tájfun után a Fülöp-szigeteki hatóságoktól kapott információk alapján azt közölte, hogy nincs magyar áldozata a katasztrófának.
A Fülöp-szigeteki hatóságok szerdai közlése szerint 2275-re nőtt a Haiyan tájfun hivatalosan számon tartott halottainak száma. Az ENSZ szerint a Haiyan tájfun - minden idők egyik legerősebb vihara - több mint 11 millió embert érintett, és 673 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
