Hírek
2021. Július 27. 08:45, kedd | Belföld
Építők Napja Mosonmagyaróváron
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) és a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) az Európai uniós források felhasználásával hiánypótló digitális képzéseket szerveznek országszerte az építőipari kivitelezők és a festő szakemberek számára, hogy támogassák a mikrovállalkozások fejlődését, a korszerű technológia térnyerését az ágazatban. A sajtóeseménynek a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestületének székhaza adott helyet.
A következő állomás 2021. július 23-án, pénteken, Mosonmagyaróváron volt, ahol szakmai programokban gazdag kiállítással várták az érdeklődőket.

Németh László, az IPOSZ elnöke beszédében dicsérte az összefogást, amely a mosonmagyaróvári iparosház kialakítása során valósult meg, valamint méltatta a szakmai partnereket. Az IPOSZ elnöke megemlítette, hogy az SZMTOI – val és az IVSZ-szel közösen megvalósuló pályázatok számos hasznos információval szolgálnak a jövő képzéseivel kapcsolatosan is, hiszen a vállalkozókkal való szoros együttműködés segít feltérképezni a valós digitális kompetenciájukat is. Cél továbbá az is, hogy a jövőben nemzetközi képzéseket is tudjanak szervezni. Az IPOSZ elnöke szerint a jövőben is szükségesek a mikrovállalkozók számára kiírt pályázatok, illetve a vissza nem térítendő juttatások. Az IPOSZ mindent megtesz, hogy felhívja erre a figyelmet a döntéshozóknál.
Tordai Balázs ipari, digitalizációs vezető a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programmal kapcsolatosan kifejtette, hogy a GINOP-5.3.5-18-2019-00094sz. pályázat az volt a célkitűzés, hogy a kivitelezőket és a tervezőket egymáshoz közelebb hozzák, és a közös munkának ne legyen többé akadálya az alkalmasint eltérő digitális kompetencia. Tordai ezzel kapcsolatban leszögezte: az informatikában is egymásra utaltság van, csakúgy mint az építőiparban.

Kovács László, az SZMTOI elnöke kiemelte, hogy a GINOP-5.3.5-18-2018-00027sz. program során közel 200 vállalkozó vett részt az ország különböző részein zajló workshopokon. A most kialakult tematikát szeretnék majd az oktatásba is integrálni – tette hozzá.
Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestületének elnöke röviden beszélt a 2019-ben felújított, és az eseménynek otthont adó, Mosonmagyaróvári Iparosházról, ami közel 200 mesterember sok-sok önkéntes munkája során nyerte el mostani formáját. Az iparosház egyik különlegessége a konferenciateremben található, padlózatba épített, üveggel lefedett vitrin, ahol az ipartestület fontos ereklyéi láthatóak.
- Juhász Melinda -
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: felszólítjuk Ukrajnát!
Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
