Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2013. Január 09. 17:00, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Fejlesztik a Fertő-tó körüli kerékpárutat

Fejlesztik a Fertő-tó körüli kerékpárutat

A meglévő útszakaszok felújításával, a hiányzók pótlásával, 450 millió forintos állami forrásból fejlesztik a Fertő-tó környéki kerékpárút-hálózatot.

A kormány a tartalékalapból különített el anyagi forrást - mondta Fersch Attila, a projekt megvalósításával megbízott Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság helyettes vezetője az MTI-nek kedden, a sarródi programindító rendezvény után.

Ismertetése szerint a meglévő 23 kilométeres betoncsík 80 százaléka felújításra szorul, és mintegy 20 kilométer megépítése hátra van még egyebek mellett Balf és Fertőrákos, illetve Fertőd és Fertőújlak között.A beruházás eredményeként bővülnek a turizmus lehetőségei a térségben, és ami a biciklisek számára a legfontosabb: a tavat körül tudják majd kerekezni.

A keddi projektindító rendezvényen konzorciumi szerződést kötött a nemzeti park igazgatósága a beruházásban érintett kilenc önkormányzattal és négy további érdekelt szervezettel. A konzorciumban társult partnerként részt vesz még a Győr-Moson- Sopron Megyei Önkormányzat, amelynek a jövőben komoly szerepe lesz a fejlesztések koordinálásban. Ugyancsak társult partner a Civilek a Fertő-tájért Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága.

A kivitelezést a közbeszerzést követően tavasszal kezdik. A tervek szerint nyár közepéig elvégzik a felújításokat, és a további pénzügyi források függvényében 2014 tavaszáig elkészülhetnek a hiányzó szakaszok is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 13:40, kedd | Helyi

Felfoghatatlan tragédia, elhunyt a Kossuth Szakiskola igazgatója

Nyugodjék békében!

2024. Április 16. 13:00, kedd | Helyi

Hét és félmilliót csaltak ki egy csornai asszonytól

A csornai rendőrök vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

2024. Április 16. 09:00, kedd | Helyi

A Költészet napjára emlékeznek Páliban

Devecseri Zoltán verseskötetének bemutatása

2024. Április 15. 16:00, hétfő | Helyi

Az elmúlt héten nyolcvannyolc eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek a megyében

A 15. héten történt.