Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2023. November 04. 19:00, szombat | Helyi
Forrás: Átlátszó

Folytatja a Fertő tavi beruházást a kormány, kiírták az új közbeszerzési eljárást

Folytatja a Fertő tavi beruházást a kormány, kiírták az új közbeszerzési eljárást

Litkay Gergely videójával.

Egyszer a túl sok kérdés, egyszer pedig pénzhiány miatt vonták vissza a Fertő tó partjának beépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. Most azonban újra nekifutottak: az Építési és Közlekedési Minisztérium hirdetménye pénteken jelent meg a közbeszerzési értesítőben. Ahogy azt Lázár János nyáron egy videóban bejelentette, csökkentett tartalommal, de mindenképp folytatják az építkezést a tónál, ahol egy éve állnak a munkálatok.

Először 2019-ben írt az Átlátszó arról, hogy legalább 23 milliárd forint közpénzből akar megvalósítani a kormány egy hatalmas turisztikai beruházást Fertőrákoson, ahol a tervek szerint szálloda, sportközpont, ökocentrum, új strand és kikötő is épül majd a tóparton. A magyar kormány a környezetvédők, valamint az Európai Unió és az UNESCO tiltakozását semmibe véve 2020-ban el is kezdte a beruházást.

A „turisztikai fejlesztés” azzal indult, hogy a 9 milliárd forintos vitorláskikötő építését Mészáros Lőrinc egyik cége nyerte, amely letarolta a nádast, és lebontatta az ikonikus cölöpházakat. Majd gyakorlatilag az egész fertőrákosi tópartot legyalulták a beruházás miatt.

Ezután a beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. 2021 novemberében kiírta a létesítményekre vonatkozó tendert, az állatok miatt gyorsított eljárásban. Ebből elég nagy botrány lett, a cég pedig visszavonta a felhívást. De csak azért, ahogy aztán újra kiírhassa. Ez a közbeszerzés azonban 2022 nyarán eredménytelen lett pénzhiány miatt.

Ekkor úgy tűnt, hogy a természet és a – beruházás ellen minden eszközzel fellépő – természetvédők is fellélegezhetnek. A munkálatok álltak, a kormány pedig azzal nyugtatta a környezetvédő szervezeteket, hogy „folyamatban van az élővilágot és a világörökségi státuszt nem veszélyeztető újratervezés.” A Greenpeace szerint Lázár János többször is hangsúlyozta, hogy sokkal kisebb léptékű új terveket készítenek.

A projektért felelős állami cég közben eltűnt a képből: egy tavaly őszi kormányrendelet értelmében több más állami vállalattal együtt a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft. 2022 végén megszűnt, feladatait idén január elejétől az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vette át.

A beruházásnak idén nyáron lejárt az építési engedélye, de az ÉKM még korábban, 2022 decemberében, és aztán ismételten 2023 májusában újabb engedélyt kért és kapott egy még nagyobb terület beépítésére, mint ami az eredeti tervekben szerepelt. A Greenpeace Magyarország ezt az engedélyt is megtámadta a bíróságon, majd meg is nyerte a pert.

A Győri Törvényszék szeptember végén hozott ítélete a vonatkozó kormányhivatali határozatot megsemmisítette. Kimondták, hogy a határozat kiadásakor az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal csak látszateljárást folytatott le, véleménye feltételezéseken alapult, mert nem kérte ki az ebben az ügyben különösen fontos vízügyi szakhatóság véleményét sem. A Törvényszék a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására, ezen belül szakhatósági állásfoglalás beszerzésére is kötelezte.

Ennek ellenére Lázár János minisztériuma most újra kiírta a Fertő tavi öko- és szabadidőpark fejlesztésére vonatkozó tendert, ami 2 részből áll:

- az első részbe tartozik a hajókikötő, csónak- és vitorláskikötő, strand, vitorlásklub, belső út és parkoló, valamint a közművek, illetve a terület- és környezetrendezés, továbbá a tájépítés részeként az ökopark és szabadidőpark tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzése.
- A második rész a fogadóépület és az ökocentrum megvalósítását, tervezését és a kivitelezési feladatok elvégzését tartalmazza.

„A jelen megvalósuló kivitelezési ütemben teljeskörű megvalósítással érintett környezetépítés területe 274 740 m2, kis beavatkozást igénylő környezetépítés területe 115 245 m2, a megvalósuló épületek beépítési területe nettó 4620 m2, szintterülete nettó 6580 m2. (…) A terület Natura 2000 besorolású” – olvasható kiírásban.

Vagyis az érintett terület nagysága nem lett kisebb, az épületek száma viszont csökkent.

További részletek az Átlátszó cikkében

Litkay Gergely februári videója a Fertőről

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 19:00, szombat | Helyi

Az iskolai bántalmazás mindkét oldalán álltam már

Diákokat segítő meséhez adta hangját Kovács Patrícia, a népszerű színésznő.

2024. Október 05. 16:00, szombat | Helyi

Nem csak utalt, hitelt is vett fel a csalóknak

Ne dőljön be! Legyen körültekintő!

2024. Október 05. 13:00, szombat | Helyi

Változott a nyitva tartás a Lászlómajor Bemutató Majorságban

Téli nyitva tartás

2024. Október 05. 09:00, szombat | Helyi

Rábatamási a múló időben

A Rábatamásiról szóló könyv megvásárolható.