Hírek
2016. Szeptember 22. 09:53, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Folytatódnak a jelentős útfejlesztések
Megjelent a szerdai Magyar Közlönyben a kormányhatározat a rövid- és középtávú közútfejlesztésekről.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kabinet 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá: 2022-ig 81 főút újulhat meg, mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból. A program részeként az összes autópályát kivezetik az országhatárig és a megyei jogú városokat gyorsforgalmi utak kötik majd össze a sztrádákkal.
A közlönyben megjelent határozat értelmében a 2464 milliárd forintos összköltség valamivel több mint felét, 1279 milliárd forintot biztosítanak majd a hazai költségvetésből, a többi uniós forrás.
A határozat szerint 2018 végére elkészül az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakasza. Ehhez csatlakozva az M4-es Berettyóújfalu és a magyar-román határnál található Nagykereki közötti része 2019 második felében készülhet el.
A határozat szerint 2019 első félévében befejezik az M2-es autópálya kiépítését Budapest és Vác között, 2020 második felében pedig az M6-os építését Bóly és a horvát határnál fekvő Ivándárda között. Az M34-es gyorsforgalmi út 2018 végére érheti el az ukrán határt Záhonynál. 2019 második felében elkészülhet az M4-es út Budapest és Cegléd közötti szakasza.
2018 végére autópályává bővítik az M70-es, 2019 első fél évének végére pedig az M15-ös autóutat. 2019 második felére fölépül az új Duna-híd Komáromnál, a Kalocsa és Paks közötti Duna-híd pedig 2020 második negyedévére készül el.
A határozat szerint fejlesztik a 21-es utat Salgótarján, a 67-est Kaposvár, az M25-öst Eger, az M85-öst Sopron gyorsabb megközelíthetősége érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
