Nagy Gábor Imre Acsalagon él, és évek óta elkötelezett fotós. 2023-ban sikerült eljutnia Kínába, ahol számtalan felvételt készített. A kínai úton készült fotókból február elsején szombaton 15 órakor nyílik egy kiállítás Csornán a könyvtárban. A kiállítás február 21-ig látogatható. A fotóssal nemrégiben a Fujifilm Magyarország készített interjút, amiben a kínai útról és a kiállításról beszélgettek. Ebből az interjúból idézünk fel néhány gondolatot.

- A beszélgetésünk apropója, hogy Kínában jártál, ahova elkísért a hűséges FUJIFILM felszerelésed is. Miért pont Kína? Hogyan jött az ötlet, hogy egy kicsiny, Győr-Moson-Sopron vármegyei településről, Acsalagról éppen Kína felé vedd az irány?

- 2023 nyarán egy nagyon kedves ismerősöm Edit megkérdezte, hogy nincs-e kedvem velük Kínába utazni. Kérdése hirtelen hidegzuhanyként ért. Először, azt hittem csak viccel, de pár hét leforgása alatt kiderült, hogy a kérdés nagyon is komoly volt. Ugyan szívem vágya elsőként Japán volt, de egy ilyen lehetőséggel örömmel éltem.

- Miután kiderült, hogy eljutsz Kínába, megtervezted a helyszíneket? Tudtad előre, hogy milyen témák várnak ott rád?

- Ami le volt írva a programban azt tudtam, de pusztán egy leírás alapján nehéz elképzelni, hogy mi vár rám. Nyilván előre meg lehet nézni pár dolgot a Google Maps-en, de azt nem nevezném felkészülésnek.

- Mennyi időt voltál ott, milyen területekre tudtál eljutni? A tipikus turista helyszíneket jártad be, vagy volt lehetőséged lelépni az ismertebb, “kitaposott” utakról?

- 10 napos volt maga az utazás, de ebből 2 nap volt csak az oda-vissza út. Jobbára a tipikus turista helyszíneket jártam végig, kevés alkalom volt ezektől eltérő területeket megismerni.

- Nagyon érdekelnének a tapasztalataid az ottani emberek kapcsán. Hogy élnek Kínában? Amik általában eljutnak fotók a nyilvánosság elé, azokon gazdag országnak tűnik. Modern épületek, modern technológiák. Ugyanakkor egyes fotókon a szegénység is megmutatkozik. Valóban ilyen nagy a kontraszt?

- Barátságosak, de ha a helyzet úgy kívánja élelmesek. Szemrebbenés nélkül képesek befurakodni eléd bárhol és bármikor, akár utcán, vagy tömegközlekedési eszközökön, sorban álláskor.
A társadalom csak egy szűk rétege gazdag, a többség az itthoni átlagnál sokkal szerényebben él. Nincs TB, az orvosnál, kórházban mindenért fizetni kell. Egy másik, nekünk talán szokatlan dolog, hogy nem régóta van arra lehetőségük, hogy a házuk a saját tulajdonukat képezze. Autót is csak nem rég vásárolhatnak magánemberek.
Nagy többség tömegközlekedéssel, robogóval, kerékpárral közlekedik. Bérelhető kerékpárból borzalmasan sok van.
Az autópark fiatal, szinte fele-fele arányban európai szemnek ismeretlen márkák jönnek szembe. Vagy mondjuk felismersz egy európai modellt, aztán elbizonytalanodsz, hogy ez mi a fene volt mert az valójában egy „másolat”.
Építészetnél érdekes keveréke van a régi kínai építészetnek, a 90-es évek szocialista modernizmusától a mai modern épületekig.
Külső városrészeken azért megmutatta az őszinte arcát, de szerintem ezt itthon is elmondhatjuk Csornán, Győrben, Budapesten is.

- Amikor az interjú előtt beszélgettünk említetted, hogy rengeteg volt a rendőr és szinte minden be volt kamerázva. Voltak olyan helyzetek, ahol kifejezetten kérték, hogy ne fotózz? Van olyan sztorid, ami kicsit kiélezettebb volt?

- Egyáltalán nem volt ilyen helyzet. Megbámultak minket, mert valószínűleg ritkább látvány egy európai turista. Szerintem én voltam a nagy szőrös fehér Buddha vagy nem tudom.
Azt, hogy minden be van kamerázva, azt értsd úgy, hogy hotel szobától hotel szobáig. Szinte mindenhol térfigyelő kamerák. Még Zhangjiajie nemzeti parkjában is, ahol nem volt lehetőség kötetlen kirándulásra. Végig a kiépített ösvényen kellett haladni, ami szintén végig be volt kamerázva. A legszürreálisabb dolog az volt, amikor felértél a pihenő részhez a hegy teteje felé és ott várt egy Burger King.

- Amikor legutóbb beszélgettünk két éve, akkor nagyon sok olyan képet válogattál össze az interjúhoz, amiken alig volt ember. Láttam a Kínában készült fotóidat és feltűnt, hogy teljesen megfordult az arány. A fotóid jelentős részén megjelenik az ember. Ez egy olyan változás lett a fotográfiádban, ami itthon is jellemző, vagy Kína hozta ki belőled? Mennyire könnyű ott az embereket fotózni? Arra gondolok, hogy vannak országok, ahol konzervatívabbak és ha kiszúrják a fotóst, aki éppen őket fotózza, annak általában nem örülnek. Kínában mi a helyzet? Mennyire nyitottak arra, hogy lefotózzák őket?

- Valóban jól látod, nyitottabb szemmel járok és így szemlélem a világot. Ahogy magamban mélyülnek az utóbbi évek tapasztalatai és megfigyelései, úgy egyre inkább nem csak meglátom és rögzítem a pillanatokat, az embereket, de a miértek, az emberek arca mögött rejlő történetekre is egyre kíváncsibb lettem. Azt hiszem ez a saját önismeretem elmélyülésének és a fotózással töltött évek egyfajta esszenciája.
Pekingben könnyű volt az embereket lefotózni. Egyáltalán nem zavarta őket. Szerintem megszokták, mert egész nap úgyis kamera előtt élnek, vagyis próbáltam ebből kiindulni. Xian-ban már a bazárban volt, aki lebukott a pult mögé, akkor nem erőltettem. Beszélgetni meg úgy sem tudtam velük. Az, hogy nem az angol a második anyanyelvem az például nem volt gond, mert a kínai emberek nagyon jól tudnak kínai nyelven és pont. A boltokban is a mutogatás működött sok helyen.

- A Kínában készült fotóidból kiállítás lesz. Mesélnél az olvasóknak erről? Mikor és hol láthatja a közönség a képeidet? Készülsz-e valami tematikával a képek kihelyezését illetően. Lesz-e esetleg tárlatvezetés, amikor a közönség mélyebben is megismerheti egy egy fotó történetét?

- Ez lesz az első önálló kiállításom. A közönség 2025. február 1-től tekintheti meg Csornán. A kiállításnak a Városi Könyvtár biztosítja a helyszínt.
Barátok és ismerősök bíztatására döntöttem úgy, hogy az utazásról szóló képeim megérdemelnek egy önálló, minőségben nagyobb teret, megismerést.
Tematika szerint kerülnek a molinók kihelyezésre. Nem lesznek kitéve címek, leírások. Egy külön A4-es lapon lesz majd sorrendben a molinókhoz való leírás, tudnivaló.
A tárlatvezetés ötlete egyelőre távolinak tűnik, hiszen én továbbra is inkább a képeimmel szeretek mesélni, minthogy idegen emberek előtt beszéljek, de a kiállítás megnyitó beszédét kedvesem vállalta, így az én személyes perspektívámba is jobban bepillanthat az érdeklődő közönség.
Ki tudja, talán a tárlatvezetés is úgy valósul meg, mint a kínai utazásom. Egy lépéssel kezdődik. Talán a következő kiállításomon már elképzelhető, hogy ez is megvalósul.