Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2013. Június 11. 10:05, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság

Gépkocsi feltörések a Rábaközben

Gépkocsi feltörések a Rábaközben

Értékeink védelmében

Több rábaközi településen is történt gépkocsifeltörés ez év februárjától június elejéig. A járművezetők értékeiket kínálják fel a bűnözőknek azáltal, hogy autójuk utasterében hagyják – még ha csak pár percre is – értékeiket, személyes irataikat. A látható helyen hagyott értéktárgyak megszerzése nem okoz nehézséget az elkövetőnek. Az alábbi pár eset kiválóan tükrözi a tulajdonosok jóhiszeműségét, elővigyázatlanságát.

A kónyi családi ház előtt parkoló személygépkocsi jobb hátsó ablakát törte be ismeretlen elkövető, majd az autó hátsó ülésén hagyott laptopot, valamint személyes iratokat és készpénzt vitt magával

A 85. számú főút és a bágyogszováti bekötő út kereszteződésében várakozó autóból a kazettás rádiós magnó tűnt el, miután a tolvaj a jármű bal első ajtajának ablakát betörte.

A Csornai Rendőrkapitányság ismételten felhívja a tulajdonosok figyelmét, hogy gépjárművük utasterében semmit ne hagyjanak. Jól látható, megvilágított helyen parkoljanak le, az ajtókat, ablakokat és a napfénytetőt zárják be, majd aktiválják az elektronikus védelmi rendszert.

Címkék: csorna, rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 22. 13:00, hétfő | Helyi

A Fertő Bioszféra Rezervátum értékei és kezelése

Képzés és workshop

2025. December 22. 09:00, hétfő | Helyi

A szemét nem a tűzre való

A hulladékégetés nemcsak tilos, hanem rendkívül veszélyes is…

2025. December 21. 19:00, vasárnap | Helyi

Már csak nosztalgia a fehér karácsony?

Mire számíthatunk?

2025. December 21. 16:00, vasárnap | Helyi

Vigyázat, rendőrként telefonálnak a csalók!

Rendőrségi felhívás