Hírek
2012. Május 10. 14:05, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu / MTI
Így sem panaszkodhat a Magyar Telekom
A Magyar Telekom Nyrt. 13,018 milliárd forint nettó profitot ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 15,167 milliárd forinttal.
A csökkenés oka a 6 százalékkal alacsonyabb kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredmény (EBITDA) és a magasabb nyereségadó volt, amit csak részben ellensúlyozott a nettó pénzügyi költségek csökkenése. A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők lényegében hasonló, 13,2 milliárd forintos eredményt vártak.
A társaság konszolidált, csütörtökön közzétett nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentése szerint a bevétel az első negyedévben 146,648 milliárd forint volt, ami 2,9 százalékkal több az egy évvel korábbi 142,507 milliárd forintnál.
A gyorsjelentés idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, az első negyedéves eredmények kedvezőek a kiskereskedelmi piacon, a vezetékes hangügyfelek lemorzsolódása az elmúlt évben a felére csökkent. Az áram- és földgáz-szolgáltatási helyek száma nagy ütemben nő, egyre több ügyfél veszi igénybe az energiaszolgáltatásokra nyújtott kedvezményeket. Gyors ütemben emelkedik a vezetékes széles sávú internet-, valamint tévé-előfizetők köre, s a mobilpiacon is kedvezőek a folyamatok. A bevételi struktúra változása azonban kedvezőtlenül hat a jövedelmezőségre, amit csak részben tudnak ellensúlyozni a költséggazdálkodási intézkedések.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
