Hírek
2018. Március 14. 07:25, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Hamarosan a mozikba Wim Wenders Ferenc pápáról forgatott dokumentumfilmje
Május 18-án érkezik az észak-amerikai és a nagy-britanniai mozikba, egy hónappal később pedig a németországi filmszínházakba Wim Wenders Ferenc pápáról forgatott dokumentumfilmje,
amelynek előzetesét kedden tette közzé a Vatikáni Televízió. A maga nemében páratlan dokumentumfilmet "történelmi nem fikciós filmként" határozta meg korábban a Vatikán, amely közreműködött a produkció létrehozásában. Ez volt a második alkalom, hogy az egyházi állam külső filmesekkel működött együtt, és először fordult elő, hogy közvetlen hozzáférést engedtek a pápához.
Wenders két éven át, számos hosszúra nyúlt audiencia során tehetett fel kérdéseket a katolikus egyházfőnek és a Vatikáni Televízió archívumában lévő exkluzív felvételekhez is hozzáférést kapott - írta a Variety.com filmes portál.
A Pope Francis - A Man of His Word című dokumentumfilmben Ferenc pápa először beszél közvetlenül a közönségnek az életéről. Emellett olyan számára fontos témákról ejt szót, mint az ökológiai felelősség, a menekültkérdés, a fogyasztói társadalom, a társadalmi igazságosság, az egyenlőtlenség és a család szerepe.
Wenders honlapja szerint a produkció "nem egy Ferenc pápáról szóló film, hanem sokkal inkább egy filmes projekt a pápa közreműködésével".
A dokumentumfilm nemzetközi forgalmazója, a Focus Features bejelentése szerint a film május 18-án debütál az észak-amerikai mozikban, kezdetben nagyjából száz filmszínházban. A produkció nagy-britanniai premierje ugyanezen a napon lesz, míg a németországi mozikba egy hónappal később kezdik vetíteni.
Egy, a produkcióhoz közel álló forrás szerint a filmmel az idei cannes-i filmfesztiválra (május 8.-19.) is jelentkeztek, de még várnak a válaszra.
A többszörös Oscar-jelölt Wenders korábban olyan dokumentumfilmeket készített, mint a Buena Vista Social Club, a Pina Bausch és A Föld sója, Arany Pálma-díjat kapott a Párizs, Texas című játékfilmjéért Cannes-ban, A dolgok állása című munkájával pedig elnyerte az Arany Oroszlán-díjat Velencében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
