Hírek
2020. Január 08. 13:00, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Három sofőrnél jelzett az alkoholszonda tegnap

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Az elmúlt 24 órában tíz anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
A szolgálatot ellátó állomány összesen hat személyt fogott el, ebből egyet körözés alapján, míg három főt tetten értek bűncselekmény elkövetése közben.
Az egyenruhások 816 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből három esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az alábbiakra:
Az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
Aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 09:00, csütörtök | Helyi
Eboltás Kapuváron
Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező.
2025. Augusztus 20. 16:00, szerda | Helyi
Iskolakezdési támogatás Szilban
A támogatást igényelni kell.
2025. Augusztus 20. 13:00, szerda | Helyi
Ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől Csornán
Kár volt menekülni.
2025. Augusztus 20. 09:00, szerda | Helyi
Egy hétig szünetel a földhivatali ügyintézés
Informatikai átállás