Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2020. Április 03. 16:00, péntek | Helyi
Forrás: Inforábaköz

Haszonics Anett egy lépéssel közelebb az álmához

Haszonics Anett egy lépéssel közelebb az álmához

Anettnek továbbra is szüksége van a segítségünkre!

A csornai Haszonics Anett a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium 9. évfolyamos tanulója. Jelentkezett a Iskolás István zenés színházi tehetségkutató versenybe Réka és Gizella szerepére. A versenyre 6-16 év közötti gyerekek jelentkezhettek. A verseny nyertesei Budapesten az Arénában adhatják elő majd az István a király című darabot.

Anett a Rábaközből, illetve a megyéből egyedül jelentkezett ebbe a versenybe. Egyik álma, hogy bekerüljön ebbe a produkcióba, ehhez kérte a Rábaközben élők támogatását is, hogy valóra tudja váltani az álmát, illetve meg tudja mutatni a tehetségét! Anett számára nem idegen a színpad. Sokan látták már őt a Madách Színház több darabjában: Mary Poppins, Bolyongók, Rocksuli, Liliomfi.

Korábbi cikkünkben itt az Inforábaközön is buzdítottunk a szavazásra, hogy segítsünk Anettnak. Cikkünk háromezer olvasója is biztosan szavazoot, és erre buzdította ismerőseit is.

Az első forduló lezárult. Örömmel vettük a hírt, hogy Haszonics Anett mindkét szerepére amire jelentkezett, első helyezést ért el, tehát továbbjutott a következő fordulóba. Nem csak a közönségszavazást nyerte meg, hanem a zsüritől Gizella szerepében a verseny legmagasabb pontszámát kapta.

Anett nagyon örül, de nincs megállás mert már két hét múlva kezdődik az újabb forduló! Minden szerepre a három legjobb jutott tovább. Anettnak most új videót kell készítenie, majd újabb szavazási forduló következik. Az újabb szavazási forduló május 4-14-ig tart. Anett akkor újra várja valamennyiünk támogatását és szavazatát.

Szólunk időben, ha elindul a második szavazási forduló.

Hajrá Anett!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

Milyen ügyeket intézhet a Pannon-Víz Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán keresztül?

Gyors és kényelmes ügyintézés telefonon.

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.