Hírek
2022. Május 05. 10:06, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Hazahozták az unokázós "keresztanyut" - Videó
A fővárosi rendőrök gyanúja szerint az Egyesült Királyságban elfogott nő vezető szerepet játszott egy unokázós bűnszervezetben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy 37 éves nő és társai ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 31. és október 20. között négy alkalommal ejtettek tévedésbe idős embereket, hogy tőlük pénzt, illetve ékszereket csaljanak ki – közölte a rendőrség.
Az időskorú sértetteket általában Cs. Ildikó hívta fel telefonon keresztül az Egyesült Királyságból, mint a hívott fél hozzátartozója. Azt a történetet adta elő, hogy bajba került, fogva tartják, esetleg tartozást halmozott fel, és a biztonságát csak pénzzel válthatják meg. Előfordult, hogy helyette vagy nyomatékosításként K. György nevű társa beszélt a sértettekkel, aki azt a látszatott erősítette meg, hogy a nőnek komoly baja fog esni, ha nem teljesítik az anyagi követelést.
A bűncselekmények során a szervezet összesen több mint 6 millió forint kárt okozott. A megszerzett pénzt és ékszereket, amelyeket magyarországi társaik vettek át a becsapott idősektől előre megbeszélt helyszíneken, szétosztották és eljuttatták a külföldi tagok részére is.
Cs. Ildikót a nyomozók azonosították, majd Írországban elfogták, és a NEBEK Interpol Iroda együttműködésével április 26-án éjszaka hazahozták Budapestre. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói a nőt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, és még aznap este átadták a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai részére. Az asszonyt zsarolás és háromrendbeli csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
