Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Augusztus 05. 17:27, péntek | Helyi
Forrás: saját forrás

Hazatért Kónyba a Ferenc pápa által felszentelt lélekharang

Hazatért Kónyba a Ferenc pápa által felszentelt lélekharang

Augusztus 13-án a falunapon kondul meg először végleges helyén

Mint arról előző cikkünkben is írtunk, a közadakozásból készített új lélekharangot a gyűjtés kezdeményezői, Aller Imre polgármester és Szaláncy Zsolt alpolgármester vitték Rómába. A harang felszentelésére Ferenc pápa szokásos szerdai audienciáján került sor. Ahogy Aller Imre ígérte, hazaérkezésük után részletesen tájékoztatást adott az eseményről.

- Polgármester úr, hogyan jutottak el Rómába a község új harangjával?
- Hosszú útja volt annak, és nem a Rómába vezető hosszú utazásra gondolok. Amikor tavaly kezdeményeztük a mindenkiért szóló lélekharangra az adománygyűjtést, magunk sem gondoltuk, hogy kezdeményezésünk ilyen széleskörű visszhangra és támogatásra talál. Emiatt úgy gondoltuk Szaláncy Zsolt alpolgármester úrral közösen, hogy ez az erős összefogás megérdemli, hogy az eredményeképpen megszülető új harang az általunk elérhető legmagasabb egyházi méltóság elé kerüljön. Megmondom őszintén, először a pápára gondolni sem mertünk. De nagyon sok segítséget kaptunk, és így kerülhetett sor erre a kiemelkedő eseményre, amilyennel nem sok falu dicsekedhet hazánkban. Ezúton is köszönöm egész Kóny község nevében a segítséget és a szervezést Georg Ganswien-nek, a Pápai Ház Prefektúra vezetőjének és Dr Németh László olaszországi főlelkésznek, a Római Szent István Ház rektorának. Az ő segítségükkel jutottunk be Ferenc pápa augusztus 3-i audienciájára.

- Hogy zajlott az audiencia?
- Mások talán azt mondanák, hogy a szokásos rendben, de számunkra természetesen egy rendkívüli, örök életre szóló élmény marad. Tízezernél is több zarándok volt a Szent Péter téren, és a VI. Pál teremben is volt legalább tízezer ember. Ferenc pápa misét mondott, majd egy lépcsőn lejött a személyes találkozóra. Az aulában tartózkodó tízezer emberből csak kevesünknek adatott meg, hogy személyesen találkozhattak, és kezet foghattak a pápával. A kónyi delegációban alpolgármester úron és rajtam kívül a kónyi származású Henczel Szabolcs atya vett részt az audiencián. Amikor mi következtünk, rövid üdvözlésre, kézfogásra volt idő, átadtuk az ajándékunkat, és Ferenc pápa megáldotta az új kónyi harangot.

- Milyen ajándékot vittek a pápának?
- A kónyi születésű népi iparművész Tóth Imréné Szalai Valéria néhány bőrből készített munkáját, köztük egy bibliatartó mappát, egy fotóalbumot a kónyi templomról és kápolnáról, illetve egy kónyi templomot ábrázoló üveg grafikát.

- Mikortól kezdi szolgálatát az új lélekharang?
- A mindenkiért szóló lélekharang 2016 augusztus 13-án költözik fel végleges helyére a kónyi temető kápolnájának harangtornyába. Akkor kondul meg először, akkor üdvözli a kónyiakat, hogy utána búcsúztassa az eltávozókat. Minden adományozót meghívtunk az ünnepségre, és szeretettel várunk mindenkit a falu életében kiemelkedőnek számító eseményre. Szeretnénk minél több emberrel megosztani az örömünket és a büszkeségünket.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.