Hírek
2016. Május 08. 09:21, vasárnap |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Himodon is török átok a rossz szomszédság
Kővel bedobta az ablakot, és lopott is a szomszédjától.
A rendelkezésre álló adatok szerint idén januárban egy ismeretlen személy kövekkel megdobálta a bejelentő ablakait, aminek következtében két ablaküveg kitörött, illetve az egyik redőny megrongálódott. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a köveket a szomszédos telekről dobták a ház ablakaihoz. A nyomozók adatgyűjtést követően elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható M. S. F. 63 éves himodi lakost, akit rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki.
Két hét elteltével a bejelentő ismét értesítette a rendőrséget, hogy ismeretlen tettes a családi házának udvaráról különböző kerti bútorokat tulajdonított el. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy a feltételezett elkövető a ház kerítésén átmászva lopta el az értékeket. A helyszínen rögzített nyomok alapján a nyomozók beazonosították a cselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt, aki ugyanaz a 63 éves himodi férfi volt, aki korábban a sértett ablakait téglával betörte. A rendőrök a férfit elfogták és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A Kapuvári Rendőrkapitányságon M. S. F. himodi lakos ellen lopás és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a napokban befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldték.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 09:00, péntek | Helyi
Indul a STRABAG Klassz RoomProgram
Megnyílt a pályázati lehetőség általános iskolák részére.
2026. Április 30. 16:00, csütörtök | Helyi
A május elsejei hosszú hétvége programjai
Hova menjek? Mit csináljak?
