Városlista
2025. július 13, vasárnap - Jenő

Hírek

2014. Július 16. 05:00, szerda | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Homály fedi az elhízási járvány hátterét

Homály fedi az elhízási járvány hátterét

A szakemberek azóta kutatják, hogy az amerikai felnőttek 36 százaléka miért elhízott, mióta járvánnyá nyilvánították a problémát. Ez az arány 1990-ben még csak kevesebb, mint 15 százalékos volt. Mivel azonban az obesitas számos egészségügyi problémával függ össze, a kérdésre adott válasz egyre sürgetőbb - írja összeállításában a The Boston Globe.

Nem meglepő, hogy egy nemrégiben készült tanulmány szerint a túlsúlyos szülőktől született gyerekeknek nagyobb a kockázatuk az elhízásra, de talán az már meglepő, hogy a testvér elhízása még nagyobb rizikót jelent. Egy új, kétezer szülő megkérdezésén alapuló felmérés azonban ezzel szemben azt találta, hogy azok a fiatalabb gyerekek, akiknek idősebb testvérük rendszeresen sportol, hajlamosabbak az elhízásra.

Egy másik tanulmány azonban rámutatott, hogy az elhízásnak inkább a fizikai aktivitás csökkenése, mintsem a kalóriabevitel növelése áll a hátterében. Ugyanis 1988-2010 között azok aránya, akik soha nem mozogtak, a nők körében 19-ről 52 százalékra nőtt, míg a férfiak körében 11-ről 44-re, miközben a napi kalóriabevitelük semmit nem változott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 13. 08:59, vasárnap | Életmód

Zenés kastélytúra is várja a közönséget a pápai Haydn Fesztiválon

Koncertek, zenetörténeti városi séta és zenés kastélytúra is várja a közönséget a Budapesti Vonósok 28. Haydn Fesztiválján július 18. és 20. között Pápán.

2025. Július 12. 08:40, szombat | Életmód

ESET: az internetezők negyede egyáltalán nem fél a csalásoktól

2025. Július 11. 09:13, péntek | Életmód

Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra

Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

2025. Július 11. 09:09, péntek | Életmód

Axiom-4 - Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor

Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós - közölte a HUNOR - Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán.