Szent János liturgikus ünnepén, december 27-én a bágyogi templomban egy szép szokást elevenítettünk fel: borszentelésre került sor. A helybéli bortermelők szívesen jöttek, az áldást követően pedig szeretettel kínálták a szőlőtő termését, mely munkájuk gyümölcse. Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium c. könyvében külön is megemlíti, hogy Bágyogon és Rábaszováton a szentelt borból nem ittak, hanem hazavitték, és a vetőmagot kereszt alakban meghintették, megóvva a romlástól. A hagyomány ezen részén módosítottunk, hiszen az emberi szíveket is vidámította a Szent János áldásával megszentelt bor. Az alábbiakban e szép szokás eredetét és egy verset osztanék meg az érdeklődőkkel:

Szent János áldása a római egyház szertartáskönyve Szent János napjára írja elő a bor megáldásának szertartását. A pogány áldozati ital emléke élt tovább abban a kora középkori szokásban, hogy a szentek ünnepén tiszteletükre bort ittak a templomban; majd, hogy a szokás egyházi értelmezése még inkább kidomborodjék, alakult ki a Szent János-napi borszentelés, ami a 13. században Németországból terjedt el. Német neve „Johannisminne”, mert a pap e szavakkal nyújtotta át a bort híveinek: Igyátok Szent János szeretetét! A szertartás hozzánk is átkerült; főleg a Nyugat-Dunántúlon és a német lakosságú városokban volt általános. A pannonhalmi főapátságban régi időktől kezdve szokásban volt a borszentelés, s az újbort e naptól itták. A bort termő vidékeken a nép is szenteltetett bort, amit fül- és fogfájás, rontás ellen használtak, a boroshordókba öntöttek belőle, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. A középkorban szentelt borral kínálták meg azokat, akik búcsúzkodtak, útnak indultak, hogy Szent János áldása oltalmazza őket. A borivás áldás jellege – oda illő énekkel – a lakodalomban és a halotti torban is helyet kapott.
A búcsúzáskor megivott pohár bort is szokás Szent János áldása nevén emlegetni. Pl. Háromszéken: „Igyuk meg Szent János áldását!”
A János-napi borszentelés és borivás Magyarországon is meghonosodott. A XV. századi esztergomi Obsequialéban már megemlítik, hogy a bort, vagyis Szent János szerelmét a karácsony utáni harmadik napon áldják meg. Az 1499-ben keletkezett pécsi misekönyvben is Szent János szerelmének megáldásáról esik szó. Az evangélista áldását régi nemesi, polgári társaságban is emlegették, de már szólásként: „Igyuk meg a Szent János áldását!”, „Na, még a Szent János áldását!” Ez a búcsúpohárra, a társaság szétoszlása előtt megivott utolsó pohár borra utal.

"Szent János áldása
Szálljon ezen házra,
A benne lakókat
Fordítsa vígságra.

Hogy a kisded Jézus
Tőlünk szállást kérjen,
Istennek áldása
Mindig rajtunk légyen.

Szent János áldása
Szálljon a fejünkre,
Búnkat, bánatunkat
Fordítsa örömre.

Bor, búza és gyümölcs
Hogy bőven teremjen,
Istennek áldása
Mindig rajtunk légyen"

Szöveg: Németh István plébános