Városlista
2026. május 20, szerda - Bernát, Felícia

Hírek

2024. Október 29. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen károkozó autósokat keresnek

Ismeretlen károkozó autósokat keresnek

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy 2024. október 18-án 18 óra és október 19-én 8 óra között ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépkocsival közlekedett Koroncón, a Zrínyi utcában. Haladása során – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – neki ütközött az utcában lévő egyik ház kerítésének, amelyben kárt okozott.

Győrben, a Zechmeister utcában közlekedett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel egy ismeretlen sofőr 2024. október 22-én éjfél és 13 óra között. Az 5-ös számú ház közelében vélhetően hátramenetet hajtott végre, amikor neki ütközött az ott parkoló Skoda személygépkocsinak, amelyet megrongált.

A baleseteket követően az ismeretlen sofőrök a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül hajtottak el.

A fenti esetek elkövetőinek beazonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9026 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 20. 13:00, szerda | Helyi

Defibrillátor átadó Vitnyéden

Egy készülék, ami életet menthet – és jó, ha tudjuk használni is.

2026. Május 20. 09:00, szerda | Helyi

Tökéletes gyereknap rajzpályázat

Az elkészült művek május 29-ig adhatók le a bősárkányi könyvtárban.

2026. Május 19. 16:00, kedd | Helyi

Ne adjon esélyt a bűnözőknek!

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a gépjárművekből történő lopások megelőzésére hívja fel a figyelmet.

2026. Május 19. 13:00, kedd | Helyi

Kazánházban keletkezett tűz Kapuváron

A 20. héten történt.