Hírek
2016. Augusztus 10. 08:18, szerda |
Bulvár
Forrás: Sziget Sajtóiroda
Itt van a Sziget, itt van újra
Felépült ismét az ideiglenes „Fesztiválköztársaság”. Több mint 1500 program vár ránk a 24. Szigeten. Az előadók a világ minden tájáról, körülbelül 60 országból érkeznek.
A közönség nemzetközisége is garantált, hiszen több mint 100 országból vettek jegyet a„Szabadság Szigetére”, de a szervezők nagy örömére az elmúlt 2 évhez hasonlóan, a látogatószám növekedésével arányosan, megint tovább nőtt a magyar látogatók száma is. Gerendaiék több teltházas napra is számítanak. Indulás augusztus 10-én.
Zene és azon túl
Rekordlátogatottságra számítanak az idei Szigeten, erre utal, hogy minden eddiginél korábban keltek el a bérletek a Szigetre és már két hete Rihanna napjára is teltházat hirdettek. Idén már a zenekarok bejelentése előtt elfogyott a bérletek 40%-a.Ez a tény azt jelenti, hogy a Szigeten tapasztalható utánozhatatlan életérzés már önmagában is eléggé vonzó ahhoz, hogy szerte a világból ide zarándokoljanaka fesztiválozók. A jó program persze nem árt: az idei Szigeten olyan világsztárok sorakoznak, mint Rihanna, Sia, ManuChao, a Muse, David Guetta, Noel Gallagher, Hardwell vagy a The Chemical Brothers, hogy csak a nagyszínpad főfellépőit említsük. De a zenei műfajok is rendkívül szerteágazóak, a pop-rock-tól az elektronikus zenén át a klasszikus muzsikáig vagy az operáig. És persze a zenén túl lesz számos más műfaj is: színház, cirkusz, tánc, film, irodalom, képzőművészet, performance, kabaré, szinte minden, mire kultúrát kedvelő embernek ingere lehet.
A 2006-os és 2007-es nagy sikerű fellépésük után például idén újra ellátogat a Szigetre a Transe Expressfrancia utcaszínházi társulat. Legújabb produkciójuk, a Mù című előadás egy varázslatos utazásra invitál Jules Verne világába, ahol a víz alatti mélység bugyrain, vagy tűzön és levegőn át követhetjük a társulat tagjait egészen a Holdig. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb helyszíne aCirque du Sziget idén is egyedi produkciókkal és látványos előadásokkal készül. 2016-ban azonban jelentősen bővül a kínálata, mivel a cirkuszi előadások nem egy, hanem két, egyenként közel 650 fő befogadására alkalmas sátorban, valamint a mellettük felállított szabadtéri színpadon kapnak helyet. A 2016-os Szigeten a tavalyi évhez hasonló helyszínen, de még több programmal, két színpadon, sátorban és szabadtéren egyaránt, naponta két-két előadással várja a Színház- és Táncsátor az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon délután és este a kortárstánc fiatalabb generációja mutatkozik be, magyar és nemzetközi előadók részvételével. A MagicMirrorban a nagy sikerű varieté mellett már kabaré és stand up előadások is lesznek.Gazdag választékot kínál a sporthelyszín a zumbától az amerikai fociig és természetesen az Olimpiát is lehet majd követni. Lesznek továbbá táncházak, filmvetítések, Ted x előadások. Továbbá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a fesztivál teret ad a megemlékezésnek, több helyszínen idézik meg a forradalom emlékét.És ezzel csak egy töredékéről beszéltünk a „nem zenei” programoknak. Bár a Sziget Beach a magas vízállás miatt területileg ugyan sajnos idén összement, de tartalmilag tovább színesedett.
Épül
A Sziget Fesztiválköztársaságot a Hajógyári-sziget 76 hektáros területén 3 hét alatt, több mint 8 ezer ember építette fel, majd’ 1000 kamion szállította a hozzávalókat, csak konténer érkezett majd’ 300 kamionnyi, de több mint 30 kamion hozott kerítéseket és kordonokat. A talajterhelés csökkentése érdekében több tízezer m2-nyi burkolatot raktak ki különböző útvonalakra fémből és műanyagból. A folyóvizes konténer wc-k és a hagyományos mobilvécék mellett por-, és sármentes aljzatra helyezve idén is több„centrumot” alakítanak ki, minden egyes centrumban félszáz kivilágított WC lesz, állandó takarítószemélyzettel, folyamatos takarítással, őrzéssel. A mobil WC-vel és a korábban is használt konténer WC-vel valamint az épületekben lévő illemhelyiségekkel együtt idén a WC-k száma meghaladja a 2000 darabot. A Szigetet több tíz kilóméternyi fényfüzér díszíti a mesés lámpák és lampionok mellett. A Fesztiválköztársaság lakóira pedig 1200 biztonsági őr és 600 fős egészségügyi bázis ügyel, továbbá lesz 30 tűzoltó és 100 rendvédelmi személy, hogy teljes legyen a biztonság.
Szépül
Óriási sárkány, űrlények és űrhajók, polip karokon, felhőkön és egyéb furcsaságokon megpihenő emberek. Nem, ezek a képek nem egy fantasztikus film jelenetei, „csupán” a Sziget Fesztivál hétköznapjait tarkító pillanatok. A Fesztiválköztársaság különböző szegleteiben ugyanis idén közel száz köztéri installációval találkozhatunk. Az Art Of Freedom pályázatra minden évben várják a lelkes dizájnerek, képzőművészek, fényszobrászok vagy ügyes „amatőrök” ötleteit, a legjobb pályamunkák a Sziget Fesztiválon kelhetnek életre. Idén kétszáznál is több pályamunka érkezett – köztük külföldről is – melyekből közel százzal,valamint az előző évek legsikeresebb alkotásaival találkozhatunk majd a fesztiválon. Így érdemes két koncert között figyelmesen körbejárni a Szigetet, ahol olyan alkotásokat láthatunk, mint a szemétből és lomból épült Űrkomp 3.0, a polip karokat formázó Octopuff, a csillagképeket megidéző Csillagos égbolt vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhász. A több tucatnyi installáció némelyike remek pihenőhely – mint a hűs árnyékot adó Kerekerdő az ArtZone-ban vagy az esernyőkből épült Szerelem Pavilon -, de vannak vidám pillanatokat szerző, szelfizésre csábító szobrok is, - mint az életnagyságú birkákat formázó Pop Sheep vagy az ide tévedt UFO család. Évek óta a Sziget partnere a Hello Wood alkotóközösség, akik idén is látványos építményekkel, speciális szálláshelyekkel és installációkkal járulnak hozzá a rendezvény sikeréhez.
Zöldül
A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni kívánt környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül.
A fesztivál helyszínén 3 Recycling Center lesz telepítve, ahol ALU/PET hulladékok gyűjtésére, elektronikai hulladékok gyűjtésére, és elemgyűjtésre lesz lehetőség. Mind a 3 pont újrahasznosított bútorokkal lesz berendezve, ahol az újrahasznosítás jegyében Upcycling design és reparáló műhelyeket indítanak. Iparművész fiatalok a szigetlakók megunt, elszakadt, eltört tárgyait alakítják át valami újdonsággá. Sátorból divatos fesztivál kiegészítő? Bármi megtörténhet! Ezeken kívül további 6 kemping recepción lehet leadni alu és pet hulladékot, ajándékokért cserébe.
Ezen kívül az összes árustól kizárólag papírzacskókban vásárolhatunk majd, de úgy tűnik, a műanyag evőeszközök és tányérok kora is le fog áldozni. Helyette komposztálható és újrahasznosított eszközöket vezetnek be a büfék jelentős részében, például fából készült villával, papír tányérból ehetjük majd a streetfood ételeket.
Sokasodik
Több mint 100 országból érkeznek vendégek az idei Szigetre. A jegyeladásokból kitűnik, hogy külföldiek közül a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból érkeznek a fesztiválra. A nemzetközi listán Franciaország következik, majd Olaszország, Németország és Svájc, de az első tíz nemzetbe még a távoli Ausztrália is belefért, aki 1000 fő feletti létszámmal képviselteti magát.Az is látszik, hogy magyarok is egyre többen érkeznek a Szigetre. Míg korábban évről-évre inkább - arányaiban - a külföldiek felé billent a mérleg, az elmúlt években a megnövekedett látogatószám már nem jelentett további eltolódást, mert a magyarok is hasonló arányban nőttek, mint a nemzetközi érdeklődők.
Foodtruck, ALDI és fesztiváldrogéria
A Sziget vendéglátásának változatossága ma már nem kérdés, kínálata egyedülálló nemzetközi mércével mérve is, s híre van annak, hogy a minőségi vendéglátásra egyre nagyobb az igény és a törekvés. Így lehet az, hogy immár külföldről is érkeznek vendéglátósok, mint például Szlovákia legjobb éttermének, a FouZoo-nak a fesztiválokra dedikált kitelepülése, a FoodStock. És persze lesz minden, mint eddig a hamburgertől, a pizzán át a legjobb és legizgalmasabb FoodTruck őrületekig, a magyar háztáji termékkülönlegességektől, a különböző nemzetek étkeiig.
Új szolgáltatással jelentkezik a Sziget nagykereskedelmi partnere. Az új METRO MAX szolgáltatásunk Kiszállítási szolgáltatás új generációja biztosítja profi vendéglátós partnereinknek a legszélesebb, METRO áruházi választékot, a legfrissebb húsoktól, édesvízi és tengeri haltermékeken át a hazai és egzotikus zöldségekig, kiváló minőségben, szigorú nyomonkövetés mellett.
Széles választékú kínálattal jelenik meg a Szigeten idén az ALDI. A megszokott kiváló minőség és olcsó árak mellett, 0-24 órás nyitva tartással, és Grillzónával várnak mindenkit, aki friss, meleg ételre vágyik a hosszú éjszaka előtt. Fesztiválköztársaságnak van saját drogériája is: A Rossmann Magyarország egy komplex szórakoztató, felfrissülést, szépülést nyújtó kitelepüléssel jelenik meg, amelynek része az úgynevezett fesztiváldrogéria, és most is a fesztivál teljes ideje alatt várják a látogatókat.
Vibertől a Jana színezőig
Izgalmas, hasznos és látványos programokkal és szolgáltatásokkal rukkolnak elő a támogatók is. A Viber – közösen a Szigettel - egy felejthetetlen fesztiválélménnyel készül. Egyrészt a látogatók személyes érdekes/izgalmas/vicces üzeneteken keresztül követhetik a különböző történéseket, másrészt, az ún. personalmessage szolgáltatással, naprakész információkkal (napi időjárás, programajánló, biztonsággal kapcsolatos üzenetek, programváltozás, stb.) segítik a látogatókat. A Viber világszerte összeköti a felhasználókat azokkal, akik a legfontosabbak számunkra. Az üzenetküldő alkalmazás ingyenes alapszolgáltatásával lehetőséget teremt arra, hogy nagyszerű dolgok váljanak valóra. A több mint 754 millió egyedi felhasználót számláló Viber módot ad arra, hogy az emberek a számukra legkedvezőbb kommunikációs csatornákon kerülhessenek kapcsolatba egymással, legyen szó akár egyéni, akár csoportos szöveges vagy videós üzenetek küldéséről, akár márkák vagy hírességek követéséről a „Public Chat” funkción keresztül. A Viber használható iPhone, iPad, Android, Windows Phone, Windows, Windows 8, Windows 10, Mac, Linux és Symbian- eszközökön, amennyiben azok 3G/4G vagy WiFi-kapcsolattal rendelkeznek.
A Sziget szívében egy varázslatos álomvilág elevenedik meg. A fesztiválozók a felhők fölött érezhetik magukat a hintákon, vagy az óriás unikornison ülve. A kézműves foglalkozások keretein belül egy kézzel dekorált, egyedi H&M pólóval lehetnek gazdagabbak a fiúk és lányok egyaránt, illetve próbára tehetik ügyességüket a célba dobással H&M-es nyereményekért. A legjobb pillanatokat pedig a GIF készítő segítségével tudják megörökíteni. A feltöltődésre vágyókat a H&M chill-zone várja.
A Bacardi nemzetközi együttműködéssel, a régió országait (Lengyelország, Oroszország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) bevonva hozza el a nyerteseket egy különleges élménytúrára a Szigetre. A Nagyszínpaddal szemben található CasaBacardí pedig a vérbeli kubai hangulatról gondoskodik majd.
Egy óriási "Jana színező" is megjelenik majd a fesztiválon. A Szigeten egy hatalmas, szív alakú színező installáció várja, hogy a fesztiválozó közönség saját kezével tegye színesebbé a rendezvényt.
Sűrítik a járatokat
Kiegészítő, mentesítő és rendkívüli járatokkal készül a BKK a Sziget ideje alatt, HÉV, busz, villamos és hajójárat a menetrendjét a BKK és a Sziget honlapján lehet követi.
Két éve a Budapest Boat Show kiállítás támogatásával működik a Sziget VIP Boat szolgáltatás, mely a SZIGET Fesztivál minden napján 17 és 21 óra között várja az utasokat. A 7 és 9 fős luxus motoros hajók fejenként 5.000 forintos áron viszik fel a fesztiválozókat a Hajógyári szigetre, ahol a kikötési ponttól mindössze 20 méterre lévő beléptetési pontnál sorban állás nélkül lehet jegyet vásárolni, és bejutni a fesztivál területére. Az egyéni jegyvásárlás mellett VIP hajóbérlésre és 60 perces hajós városnézésre is van lehetőség. További információk és jegyvásárlás a szolgáltatás honlapján: www.szigetvipboat.com
A tavalyi gyakorlatnak megfelelően a Sziget rendezvény hivatalos partnere a City Taxi és a Budapest Taxi. A társaságok szolgáltatása a hatósági rögzített áron vehető igénybe. A City a rendezvény területén a kijárat közelében, míg a Budapest Taxi a K-híd mellett üzemeltet taxi drosztot.
A szervezők ingyenes kerékpár megőrzővel ösztönözik a biciklis érkezést és felhívják a figyelmet, hogy a korlátozott parkolóhelyek miatt igyekezzenek a látogatók az egyéb közlekedési eszközöket igénybe venni.
Checkin és minden más
Az idei évtől kezdődően a Sziget bejáratánál egy új check-in folyamatot vezetnek be a szervezők. A karszalag, amit a vócser beváltása után kap a látogató, nevesítésre kerül, a becsekkolás által a karszalag személyhez lesz kötve. A folyamat egyszerű: a bejáratnál mikor a vócsert karszalagra cserélik, a személyi igazolványt vagy útlevelet beolvassa egy ID szkenner, majd ezt követően kapják meg a karszalagot, amit rögtön fel is csatolnak a kézre.
Aki bent van, a megannyi program mellett szolgáltatások hadát veheti igénybe. A Sziget területén, 7 helyen lehet információt kapni, lesz csomag és értékmegőrző, telefontöltő, pénzváltó és posta, és sátorsegély szolgálat, ahol a még üres sátorhelyek megtalálásában segítenek a látogatóknak. Lesz továbbá kempingszerviz pont, ahol az előre interneten megvásárolt kempingeszközöket lehet átvenni, lesz MÁV és BKK jegypénztár, mosoda és talált tárgyak osztálya és a megannyi szolgáltatás között még házasságkötő sátor is áll azok rendelkezésére, akik az ideiglenes Fesztiválköztársaságban szeretnének ideiglenesen házasságot kötni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében
2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.