Veréb fesztivál interjúinkat az Intim Torna Illegál basszusgitárosával, Kiss Sándorral zárjuk. Vele is a koncert előtt beszélgettünk.

- Nem tudom nem azzal kezdeni a beszélgetésünket, hogy három éve együtt busongtunk itt, hogy a srácok bejelentették, vége a Veréb fesztiválnak, nem csinálják tovább. Most pedig újra itt vagytok.

- Mi a Veréb fesztiválra első alkalommal abból az apropóból érkeztünk, hogy elbúcsúztassuk a fesztivált. Sajnáltam, mert a közönségen látszott, hogy erre itt lenne igény. Mondták a szervezők, hogy nem rajtuk múlt, de valahogy semmi nem akart összeállni, belefáradtak a küzdelembe. Amikor február körül mondták, hogy újra lesz, örültem, de megkérdeztem. Te, ha már egyszer elbúcsúztattátok, abból sokszor nehéz visszajönni. Ahogy látom a fogadtatásból, azt látom mindenkin: de jó, hogy van! Most az újjászületésnél is örömmel vagyunk itt.

- Hogy telik a nyaratok?

- Szeptember 17-ig tele a naptárunk, addig katonai nyelven erőltetett menetben megyünk. Persze ez nekünk nem elsősorban megerőltetés, hiszen ez az életünk. Fesztiválok sorban egymás után, van bennünk kilométer bőven.

- Hogy bírjátok ezeket a hosszú utakat, nemrég jöttetek meg például Tusnádfürdőről.
- Nehezen. Ebben a buszban, amiben most ülünk, több időt töltök, mint otthon, ezzel így van az egész zenekar. Ez egy ilyen élet, de ezt választottuk, szeretjük. Olyanok vagyunk, mint a cirkuszosok.

- Milyen lemondások járnak ezzel az élettel?
- Például azzal, hogy nem én csápolok ott lenn az első sorban, hanem fenn vagyok a színpadon. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én is elmennék egy tök jó koncertre hétvégén.

- Mit szerettek jobban akár életmódban, akár zeneileg: stúdiózni, koncertezni?
- Mindkettőt, mindkettőnek megvan a maga öröme. A stúdiózásban a kísérletezés az egy izgalmas dolog, a koncerteken meg az, hogy ott a közönség, együtt vagyunk, érezzük a szeretetet és a közvetlen reakciókat. A koncerteken mindig beépülnek még új dolgok a nótákba, eszünkbe jutnak ötletek, még jobb lesz az egész.

- Mindehhez kell egy jó csapat, hogy kibírjátok egymást a buszban, a stúdióban?
- Ez nehéz. A stáb fix nyolc tag, akik együtt megyünk mindenhova, az mégis nyolc különböző ember, különböző igények. Ez egy közösség, kompromisszumokat, alkalmazkodást igényel. Meg kell tudni hozni azokat a döntéseket, hogy te mit szeretnél, és mit teszel meg te a közösségért. Ez olyan, mint egy házasság. Amikor kiszállunk a buszból, akkor viszont ott van a sok ezer többi társunk, akikhez kötődünk, ők is kötődnek hozzánk, és eljátszuk nekik a dalainkat, amiket összehordtunk.