Hírek
2015. Július 07. 10:00, kedd |
Külföld
Forrás: Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Kárpótlásra kötelezték Romániát, mert az előzetesben ülőknek nem biztosít intimszobát
Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottaknak nem teszi lehetővé a párjukkal vagy házastársukkal töltendő intim együttlétet.
Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért - a jogerős börtönbüntetésüket töltő rabokkal ellentétben - az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottaknak nem teszi lehetővé a párjukkal vagy házastársukkal töltendő intim együttlétet.
A román Hotnews.ro hírportál hétfői beszámolója szerint a hátrányos megkülönböztetés miatt Costel Gaciu, egy zsarolásért bíróság elé állított dési (Dej) uzsorás panaszolta be Romániát, aki csaknem két évig volt előzetes letartóztatásban, és ez idő alatt sem a kolozsvári rendőrségi fogdában, sem a szamosújvári (Gherla) börtönben nem tették lehetővé számára, hogy szexuális életet éljen feleségével.
Gaciu ötvenezer eurós kárpótlást igényelt az előzetes letartóztatásban elszenvedett "pszichikai kínzásért", végül a strasbourgi bíróság valamivel több mint 11 ezer eurót ítélt meg számára, az 1400 eurós perköltséget is beleértve.
Az EJEB precedens értékű döntése nehéz helyzetbe hozza a román belügyi tárcát és igazságügyi minisztériumot. A Ziarulring.ro portálnak egy ismert emberi jogi ügyvéd, Artin Sarchizian úgy nyilatkozott: elkerülhetetlen lesz az előzetes letartóztatásra vonatkozó jogszabályok módosítása, hiszen az valóban diszkrimináció, hogy az ártatlanság vélelmét élvező, előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottaktól Románia megtagad egy olyan jogot, amelyet a bűnösnek bizonyult elítélteknek viszont biztosít.
A román börtönökben kialakított intimszobákkal egyébként nem először találkozott a nemzetközi közvélemény. Idén áprilisban Costin Bumbut román fotóművész az ezekről készített fotósorozatával első helyezést ért el "építészet" kategóriában a Sony World Photography Awards 2015 nemzetközi fotópályázaton. A fotósnak nyolc év alatt sikerült felvételt készítenie Románia mind a 35 intimszobájáról, amelyeket a különböző büntetés-végrehajtó intézetekben alakítottak ki.
Románia uniós csatlakozása óta három havonta engedélyezi a börtönbüntetésüket töltő elítélteknek, hogy két órát kettesben töltsenek párjukkal vagy házastársukkal egy e célra kialakított intimszobában. Azok, akik börtönbüntetésük idején kötnek házasságot, első alkalommal 48 órát tölthetnek kettesben mennyasszonyukkal vagy vőlegényükkel, az első évben pedig havonta fogadhatják házastársuk látogatását a börtön intimszobájában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
