Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Október 06. 10:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Papp József

Kilenc új csúcstechnológiás gépet állítottak munkába a Hantech-ban

Kilenc új csúcstechnológiás gépet állítottak munkába a Hantech-ban

350 millió forintos fejlesztést avattak a gyárban.

A HANtech Mezőgazdasági és Gépgyártó Zrt új kapacitás bővítő beruházását avatta fel október 5-én. A most megvalósított 350 millió forint összegű fejlesztés keretében a cég 260 millió forint értékben 9 darab berendezést vásárolt, melyhez az Európai Unio GINOP pályázata révén 82 millió forint támogatást kapott. A HANtech emellett 90 millió forint értékben új irodaépületet is kialakított.
A beruházást 2015 szeptember 1-én kezdték, és 2016 augusztus 31-én fejezték be, és ennek köszönhetően öt új munkatársat alkalmaznak, a termelés növekedése éves szinten 5% lesz.

A beruházás ünnepélyes avatásán Zelenka Pál tulajdonos bejelentette, hogy a technikai fejlesztés mellett a vállalkozás kiemelt figyelmet fordít a szakmunkástanulók képzésére. Ebben az évben már 80 fő gyakorlati képzését biztosítják. A jelenlegi tulajdonosi kör belépése, 1999 óta számos szakmunkástanuló szerezte első munka tapasztalatait a gyárban. Hamarosan elérik az ezredik tanulót, akit különleges ajándékokkal és kedvezményekkel fognak meglepni.

Tallér György, a felügyelő bizottság elnöke elmondta, hogy a mai tulajdonosok az 1999-ben 400 millió forint árbevételű cégből mára 3,5 milliárd éves árbevételű céget csináltak. Ezt csak folyamatos fejlesztésekkel érhették el, amit először saját forrásokból biztosítottak, majd egyre inkább az Európai Unió pályázatai támogatásával. A most avatott beruházás volt a 12. támogatott projektjük, de már kész a 13., és előkészítés alatt áll a 14. is. 1999 óta több mint 2 milliárd forint fejlesztést hajtottak végre a cégnél. Csak így tudnak megfelelni a megrendelők elvárásainak. A Hantech a világ legjelentősebb mezőgazdasági gépgyártóinak szállít részegységeket. Partnerei között van a francia KUHN, a német Welger cégcsoport, a német CLAAS, a japán Kubota és az amerikai John Deere. A Hantech szinte a teljes termelését exportra végzi. Ehhez azonban a jó gépek mellet kitűnő szakmunkásokra is szükség van. Ezért szentelnek kiemelt figyelmet a képzésnek, és ezért emelték az idén már kétszer 10-10%-kal a dolgozók munkabérét. A most avatott beruházás keretében lézervágó gépet, hegesztő robotot, csőhajlítót, sugárfúrót, anyagmozgatást végző darut és targoncát, valamint a minőség ellenőrzését segítő sókamrát vásároltak.

Jakab István, az országgyűlés alelnöke gratulált a tulajdonosoknak a folyamatos fejlesztéshez, a technikai innovációhoz, példaértékűnek nevezte a társaság munkáját, kiemelve a szakmunkás képzés iránti elhivatottságot.

A nemzeti színű szalagok átvágásával hivatalosan is munkába állították az új gépeket.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.