Ha a gyerekek képernyő előtt töltött idejét csökkenteni szeretnénk, a szülők életmódján is változtatni kell. Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Erről beszélgetett Nagy Péter gyerekpszichiáterrel a HVG újságírója.

Mindenki érzékeli, hogy nagyon sok időt töltenek a gyerekek a képernyők előtt. Mit mutatnak erről a kutatások, mégis mennyit kütyüznek?

Egy nemrég megjelent amerikai vizsgálat szerint a 8-12 éves gyerekek több mint öt órát töltenek a képernyő előtt, a kamaszok pedig több mint nyolc órát. Fontos azt megjegyezni, hogy ebben a kutatásban, ha valaki párhuzamosan több dolgot csinált, például játszott egy konzolon, de közben TikTok-ozott is, akkor ezeket összeadták. De ezek az adatok így is azt jelzik, hogy egy csomó gyereknél a kütyüzés kiszorítja szinte az összes többi szabadidős tevékenységet. Felmerülhet persze az a kérdés: önmagában az, hogy több képernyőt használnak gyerekek, az vajon baj-e.

És baj?

Nem önmagában az a baj, ha valaki sok időt tölt képernyővel, hanem az, ha ez a tevékenység kicsúszik a kontroll alól. Ezzel összefüggésben a legkritikusabb probléma a pihentető alvás hiánya, amit nagyon gátol a képernyők fénye.

Ha lefekvés előtt még olvasunk, videót nézünk, csetelgetünk a telefonon, akkor, ha le is kapcsoljuk a képernyőt, a rendes alvás megindulásához legalább még egy óra kell.

Mivel az általában megszabott, hogy mikor kell fölkelni reggel, nincs elég idő megfelelő mélységű alvásra, vagy a megfelelő számú alvásciklus kialakulására. Ez viszont együtt jár azzal, hogy másnap nehezebb koncentrálni, nehezebb felidézni dolgokat. Márpedig ha a gyerek nem elég pihent, akkor fokozottan ingerült is. Ráadásul a szülők maguk is ugyanezt csinálják, így fel se merül, hogy mindennek az esti kütyüzés és a rossz alvás lehet az oka.

Egyre több helyről hallani, hogy ugrásszerűen megnőtt az utóbbi években a gyerekek körében a különböző mentális betegségek előfordulása. E mögött is a túlzott eszközhasználat húzódhat?

Ez azért valószínűleg komplexebb probléma. Az biztos, hogy a kevesebb és rosszabb alvás okozhat mentális útvesztést, a nehezebb koncentrálás miatt pedig lehet probléma a tanulással. A valódi tanulási zavarok – mint mondjuk a diszlexia vagy a figyelemzavar – ugyanakkor genetikai alapúak. A képernyő ugyan okozhat olyan tüneteket, mintha valakinek figyelemzavara lenne, ez azonban – mint minden a környezeti hatásokra visszavezethető zavar – visszafordítható, míg a genetikai okok miatti zavarok nem.

Súlyosabb probléma, hogy a Covid-lezárások miatt nagyon sok minden átkerült a virtuális térbe, ami normális körülmények között a való életben zajlott. Kimaradt a gyerekek, kamaszok életéből, hogy találkozzanak egymással, elkezdjenek bulizni, együtt kikapcsolódni, egymásnál aludni stb. Nem tudták kipróbálni a különböző viselkedésformákat, és megtapasztalni az azokra kapott visszajelzéseket, legalábbis nem emberek között, hiszen képernyők közvetítésével történtek ezek.

A probléma mindenkit érintetett, de fokozottan két korosztályt. Egyrészt azokat a három év körüli gyerekeket, akik először találkoztak volna közösséggel az oviban, de ezt nem tehették, és 5-6 évesek voltak, mire ezt először megtapasztalhatták. A másik a 13-14 éves, serdülő korosztály, amelyik normál esetben épp elkezd kimozdulni a családból a kortársak felé. Nekik ezt a folyamatot gátolta a lezárás, és 16-17 évesek lettek, mire megint lehetett találkozni. Ez súlyosan rányomta a bélyegét a mentális egészségükre. Mindez persze együtt járt egy nagyon masszív képernyőhasználattal is, de nem feltétlenül csak ez az az oka a problémáknak.

Egy biztos, és erre nagy nemzetközi kutatás is volt:

2019-hez képest 2021-22-re mindenütt a világon, kultúrától szinte függetlenül nőtt a pszichiátriai akut felvételek aránya a gyerekek körében, és lényegesen nőtt az önsértéssel jelentkező fiatalok aránya is.

A szerencsésebb vagy a rosszabb szociogazdasági helyzetben lévő családokban élő gyerekeket érinti jobban a túlzott képernyőhasználat?

Amióta nem számít luxusnak a mobiltelefon, és mindenki hozzáfér ilyen eszközökhöz, azt látjuk, hogy minél szegényebb egy család, annál több időt töltenek képernyők előtt a gyerekek. Nyilván, az ingerszegény környezet miatt ez az, ami sok mindent pótol, másrészt esetükben kevesebb energia fordítódik arra, hogy a szülő elgondolkodjon, mi az, ami jó a gyereknek, és mi az, ami nem. A tudatos tervezés hiánya mellet a kevesebb pénz is akadályozza őket az alternatívák felkínálására.

A túlzott eszközhasználat, főleg elalvás előtt, nyilván problémás, de azért az sem mindegy, mit is csinálnak a gyerekek a képernyők előtt.

Igen. És az a baj, hogy jellemzően erről a szülőknek fogalma sincs. Pedig a serdülőkor előtt nagyon fontos volna, hogy tudjuk, mivel játszanak a gyerekeink, mit néznek, kivel csetelnek, ugyanis később már a befolyásunk e téren is jelentősen lecsökken. De nagyjából 13-14 éves korukig van esélyünk kiépíteni azokat a kereteket, belső korlátokat, amiket a gyerek tovább tud vinni, ha eltávolodik a szülőktől.

Mi egyébként azt gondoljuk, hogy alsó tagozatban teljesen fölösleges a gyereknek saját mobileszközt venni.

Ahhoz, hogy nézzen időnként filmet, vagy játsszon, ahhoz nem kell saját eszköz. Onnantól, hogy a gyereknek saját eszköze van, már alig tudja a szülő, mi történik a gyerekkel a szobájában, pedig gyakran kerülhetnek olyan tartalmakkal szembe, amelyek hosszú időre megviselik őket. Óriási különbség van abban, hogy magányosan játszik-e a gyerek a gépen, vagy kapcsolatokra, kommunikációra használja azt. Utóbbiban is van rizikó, például az online bántalmazás, de ha tényleg a kapcsolattartás, barátkozás vagy mondjuk a nagyszülőkkel való kommunikáció a cél, annak sok előnye is lehet. Persze, ha belegondolunk, igazából itt sem arról van szó, hogy mi történt a képernyő előtt, hanem arról, hogy az egyik gyerek magányos, vagy esetleg bántották, a másik pedig a barátokkal szórakozott.

Továbbiak a HVG cikkében