Városlista
2024. április 15, hétfő - Tas, Anasztázia

Hírek

2016. December 22. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MSZP Rábaközi Szervezet

Legalább nem lesznek éhesek, és nem fáznak karácsonykor

Legalább nem lesznek éhesek, és nem fáznak karácsonykor

Megkapták a rászorulók a karácsonyra gyűjtött adományokat.

Ha körülnézünk, egy gyorsan szegényedő Magyarországot látunk, ahol 2010 és 2016 között hárommillióról négymillióra nőtt a szegények száma. Ma Magyarországon másfélmillió ember kevesebb, mint havi 55 ezer forintból él – sokak havi rezsije több ennél. De ami ennél is megdöbbentőbb: a magyarok csaknem negyede (23,8 százaléka) éhezik. Nincs ez nagyon másként sajnos a Rábaközben sem. Emiatt csatlakozott azonnal az MSZP Rábaközi Szervezete a párt országosan meghirdetett „Segítünk” akciójához, és gyűjtöttünk adományokat azért, hogy a nyomorgóknak, rászorulóknak szebb legyen a karácsonyuk. Az idén a korábbi években gyűjtötteknél is több adományt kaptunk, amit a rászorulók nevében is megköszönünk.

Most is a kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ karácsonyi gyűjtését segítettük, az ő szakembereik közreműködésével tudtuk eljuttatni az általunk gyűjtött adományokat azokhoz, akiknek igazán szükségük van rá. Megrázó volt az átadáskor személyesen átélni, hogy karácsonyra lisztnek, száraztésztának, krumplinak, és a többi adománynak mennyire tudtak örülni a megajándékozottak. Azt is tapasztaltuk, hogy mennyi erőfeszítést tesznek, nem csak mások segítségére várnak. Két családnak elvittük az MSZP Országos Központ ajándékcsomagját is a gyerekeknek való játékokkal együtt.

A Rábaközben csaknem 150.000 Ft értékű adomány eljuttatását bízták ránk a jószívű adakozók. Még egyszer köszönet érte. Az előre elkészített ajándék- és élelmiszer csomagok mellett annyi készpénzt is kaptunk, hogy 13 családot tudtunk megajándékozni tüzelő utalvánnyal is. Így nem csak ehetnek az ünnepnapokon, hanem be is tudnak fűteni. Tudjuk, hogy ez nem oldja meg a Rábaköz összes problémáját, de azzal a jó érzéssel karácsonyozhatunk a szeretteinkkel, hogy segítettünk a rászorulókon. Nem feledjük, hogy a jövőben is szükségük lesz a segítségünkre.

Minden adományozónak, megajándékozottnak, a Rábaköz valamennyi lakójának boldog karácsonyt, és nyugodtabb, biztonságosabb, békésebb újévet kívánunk.

Magyar Szocialista Párt Rábaközi Szervezet

Címkék: adomány, karácsony

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 15. 13:00, hétfő | Helyi

Hol lesz a héten áramszünet a Rábaközben?

Tervezett üzemszünetek.

2024. Április 15. 09:00, hétfő | Helyi

Véradások a Rábaközben

Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.

2024. Április 14. 19:00, vasárnap | Helyi

57 vállalat felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás 80 százalékáért

A szénfogyasztás hét év alatt nyolc százalékkal nőtt.

2024. Április 14. 16:00, vasárnap | Helyi

Népművészeti kállítás Csornán

A kiállítást kedden nyitják meg.